Szerettem volna pozitív kicsengésű ZV-t írni. Boldogan újságolni a Tőrös „Bazska” Balázs barátommal még júniusban megálmodott mini dokumentumfilm-sorozatunk, az Ez Egerszeg első részének bemutatóját és az ősi rivális Körmend elleni sikerünket. Ennek a mondatnak az első fele maradéktalanul megállja a helyét, a második azonban sajnos nem. Őrületesen izgalmas és fizikális mérkőzést követően kellett fejet hajtanunk a kiválóan dobó és a kulcsszituációkban jó megoldásokat választó vasi piros-feketék előtt. Remek meccs volt, méltó a két csapat évtizedes rivalizálásához.
Mint minden egylabdás mérkőzésen, itt is nüanszok döntöttek. Kesereghetnék a hiányzók miatt felboruló rotáción, az öngyilkossággal felérő eladott labdákon és az abból kapott könnyű kosarakon, a valahol érthetően megremegő kezeken, de feleslegesnek érzem. Büszke vagyok a csapatra, mert véleményem szerint a legjobb négyre is eséllyel pályázó MTE ellen voltunk végig partiban. Ez most erre volt elég. Dolgozunk tovább. Újra és újra elmondom, leírom, ez egy maraton, nem sprintverseny.
Sajnálom, hogy mással kell foglalkoznom, de az ügy nem tűr halasztást, én pedig már az aláírásom előtt megfogadtam, vesszen a struccpolitika! Nem azért vállaltam el a szakmai igazgatói posztot, hogy bólogatójánosként, mint egy báb, sodródjak az eseményekkel. Terveim vannak, céljaim, vízióim és ezekért dolgozni, küzdeni fogok. Sokan féltettek a nyáron, figyelmeztetve a zalai méhkasra, amelybe – szerintük – nem érdemes beletenyerelni. Meséltek erről-arról, történeteket, pletykákat. Próbáltak elrettenteni, meggyőzni a feladat sziszifuszi reménytelenségéről. Bevallom, hogy ez csak olaj volt a tűzre. A lelkem mélyén ki akartam lépni a megszokott komfortzónámból és valami újba, másba vágni a fejszémet. Igen, szó se róla, ez a kék-fehér fa, mint ezeréves óriás mamutfenyő tornyosul előttem, de minden itt eltöltött nappal jobban inspirál. Fel voltam készülve a kihívások nehézségére és összetettségére. Sziklát hajítottam a zalaegerszegi kosárlabda békésen ringatózó állóvizébe és az idő eldönti, hogy milyen és mekkora hullámokat vetek majd…
Szeretem az értelmes kompromisszumokat, a békés megoldások híve vagyok. Érdekes, alapvetően konfliktuskerülő csávóként aposztrofálom magam, de ebben a pozícióban nem vagyok hajlandó nem beleállni a dolgokba, legyen szó akár nagyon kényesekről is. Ha nem így tennék, szembe köpném magam és a tulajdonosokat, akik megbíztak ezzel a megtisztelő munkával. Könnyebb útként ott maradhatott volna az edzősködés, az otthon és a családom megszokott nyugalma.
Azt hiszem, hogy felvezetésnek bőven elég ennyi. Amiért nem tudok feltétel nélkül örülni az utóbbi idők eseményeinek, és hangsúlyozom, a nyitó forduló fájó veresége nem tartozik ide, az egy szomorú, dühítő és részemről azonnali reakciót igénylő esemény. Lehet, hogy a jelenség meghatározás helyesebb lenne ebben az esetben.
A sportot, a kosárlabdát nagy részben a szurkolók miatt érdemes csinálni. Ez hatványozottan igaz Zalában. Többször írtam már, számomra hihetetlen, hogy mekkora ereje van a ZTE névnek. Tradíció, lokálpatriotizmus, elkötelezettség, szenvedély. Felemelő dolgok. Vékony jég lehet ez, ha az ember nem fekteti le a szabályokat és a határokat. Egyfajta betyárbecsületen alapuló képzeletbeli szerződés ez a csapat és a drukkerek között. Mi vállaljuk, hogy ha felvesszük, tudásunk és erőnk legjavát tesszük a parkettára a legendás kék-fehér színekért, míg ők a lelátóról űznek-hajtanak bennünket.
Természetesen, a szurkoló mást is megtehet, belátása szerint. Eljön a meccsre. Nem jön el a meccsre. Drukkol. Nem drukkol. Buzdít, hogy mikor megy a szekér. Csendben van, mikor hullámvölgybe kerülünk. Álnéven formál véleményt a gép előtt ülve. Ezek mindegyikéhez teljes mértékben joga van. Szeretném azt hinni, idővel csak a felsoroltak szép és jó darabjai lesznek jellemzőek, de nem akarok álnaivnak tűnni. A brand és kultúraépítés szerves része, hogy ezen is igyekszünk lépésről-lépésre változtatni. Nagyrészt értem a rosszabb megnyilvánulásokat. Türelmetlenség, felfokozott, nem mindig reális elvárások, az utóbbi évek sikertelensége, megkérdőjelezhető döntései, gyenge és mellébeszélő kommunikációja. Ezeket mind oda tudom tenni a mérleg másik serpenyőjébe, mint a folyamat velejáróit.
Van azonban valami, amit nem fogok. Amit nem tűrők meg! Olyan határ ez, amit soha, semmilyen körülmények között nem engedek többé átlépni. Megvédem a csapatom, ez kutyakötelességem. Kiállok értük, mert ha én nem teszem, más nem fogja! Tanulságképpen következzen egy viber-üzenetem, amit az egyik Zete-szimpatizánsnak írtam a Ferencz Csabiék elleni vereség másnapján.
(A történethez hozzátartozik, a felkészülés során Sopronban lejátszott edzőmeccsünk után vezetőedzőnk, Teo Cizmic megállapodott velük, hogy a szezon során kizárólag a hazai, vasi ellenfeleink utáni derbiken jöhetnek be ünnepelni az öltözőbe. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy becsülettel megvívott csata után ezzel kell majd foglalkoznom…)
„Nem örülök…
Most mondják a srácok, hogy bementél az öltözőbe. Ráadásul fenyegetőzni.
Ez nem jó. Nagyon nem. És akkor most finoman fogalmaztam.
Nem érdekel, ha megsértődsz, ha megutálsz, nem érdekel, ha leanyázol miatta, de akkor is leírom, amit gondolok:
Szurkoló vagy. Vezérszurkoló. A Te dolgod, hogy buzdítsd a csapatot. Vagy ne buzdítsd, ha úgy érzed jónak.
De az hogy az öltözőben, ahová még én, a főnökük sem megy be, mert az a játékosoké, szent és sérthetetlen, te besétálj és fenyegesd őket... nem jó... nagyon nem..
Emlékszel? Beszéltünk róla. Kicsi szemétdomb ez. Minden kiderül. A ZTE megítélése mélyen van. Elindultunk felfelé, de hosszú az út. Minden ilyen fa*ság visszavet bennünket. Melyik komoly magyar játékos választ minket, amikor azt hallja, hogy egy drámai végjáték elveszítése után a vezérszurkoló bejön fenyegetőzni ahelyett, hogy ha már bejött, azt mondja: "Fel a fejjel gyerekek, szombaton győzünk!" ???
A sajátjainkon ez segít? Magabiztosabb, bátrabb lesz legközelebb? Lóf*t! Azon parázik majd, hogy ha hibázik, a SAJÁT szurkolói anyázzák majd le!!!
Ezek a fiúk beletettek apait-anyait, a körmendiek egy hajszállal jobbak voltak, nyertek. A kosárlabdában nincs döntetlen. A vereség a játék része. El kell fogadnunk, még ha nyilván nehéz is. Ennyi a sztori.
Még egyszer mondom: utálhatsz érte, de ez az én csapatom és kiállok értük tűzön-vízen át! Én nem olyan vezető vagyok, aki elbújik, hárítja a felelősséget.
Ha valaki főnök, akkor a nehéz szitukban is legyen az, és ha kell, vállaljon fel húzós ügyeket, pláne, ha úgy látja, hogy az nem segíti a csapatát!
Ennyit akartam.”
Szép napot és lelki békét Mindenkinek!
Kék az Isten!
Puskás Artúr
Megosztás
