Az új koncepció alapján működő utánpótlás nevelés kapcsán ültünk le beszélgetni nyáron kinevezett szakmai igazgatónkkal, Puskás Artúrral. Szóba került gondolkodás és szemléletmód váltás, a türelem elengedhetetlen fontossága, valamint a távlatokban történő építkezés kihívásának történő megfelelés.
Lassan eltelt a megbízatásod első három hónapja. Mik az eddigi tapasztalataid a ZTE utánpótlása kapcsán?
Vegyesek. Tapasztaltam nagyon jó és nagyon aggasztó dolgokat. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű feladat, amivel megbíztak, de érzem magamban és a kollégákban az erőt, hogy idővel fokozatos fejlődést tudjunk bemutatni. Általánosságban azt tudom mondani, adott egy lokálpatrióta, a kosárlabda és a ZTE irányába rettenetesen elkötelezett közösség, ahol valódi tradíciót jelent ez a sportág, immár fél évszázad óta. A város elkötelezett a klub irányába, az emberek igénylik a jó a kosárlabdát, büszkék, ha a sajátjaik sikeresek és ez remek alapot biztosít a munkára. Vannak remek, tapasztalt szakemberek, akik a gyerekekkel foglalkoznak. Viszont nagyon kevés a gyerek és ebben csak ideiglenes kifogást jelenthet a koronavírus miatt megsínylett két éves időszak.
Milyen elképzelésed van a gyereklétszám bővítésére?
Nagyon fontos, hogy minél szélesebb bázisból tudjunk dolgozni. A legfiatalabbaknál a tömegesítést kell megcéloznunk. Be kell látnunk, a mai korban nem elég, hogy arra várunk, a gyerekek majd megrohamozzák a tornatermeket, kosárlabdázási szándékkal. A városban 82 másik sportegyesülettel kell versenyt futni értük. Közösségi média, toborzás és természetesen egy minél eredményesebb felnőtt csapat a kirakatban. Idővel el kell érnünk, hogy a város és később a környező települések iskoláiban jelen legyünk. Nem szükséges egyetemi diploma ahhoz, hogy meglássuk az összefüggést a kezdő létszám és a folyamat végén felnőtt játékossá váló kosarasok száma között.
A túlzott szakmaiság nélkülözése mellett mik azok a sarokkövek, amelyek mentén építeni akarod a ZTE utánpótlást?
A legfontosabb feladataink: a zalaegerszegi gyerekekkel megismertetni, megszerettetni a kosárlabdát, a ZTE-t, ezáltal egész, hátralévő életük részévé tenni mindkettőt. Mindenkiből nem válhat profi kosárlabdázó, de életre szóló szerelembe esni a játékkal, a kék-fehér színekkel, mindenkinek lehet. Emellett, akiben megvan a tehetség, a képesség, az alázat, ami a profivá váláshoz vezető hosszú úton kellő elegyet alkot a sors kiszámíthatatlanságával, azt minden rendelkező erőforrásunkkal segítenünk kell ennek elérésében.
Jól érzem, hogy az általánosan megszokott eredményhajhászás helyett inkább az egyén sikerességét állítod a fókusz középpontjába?
Pontosan így van. Lassan három évtizede vagyok apró fogaskereke a magyar kosárlabda gépezetének. Sok mindent láttam, tapasztaltam és az egyik legszomorúbb dolog, az a számtalan, hihetetlenül tehetséges fiatal játékos, akiket a rövidtávú, sokszor kicsinyes célok miatt elveszítettünk. Nem egy, nem két olyan korosztályos bajnokcsapatot tudok, ahonnan végül alig vagy egyáltalán nem jutott el játékos az első osztályba. Nem szeretnék más országokkal példálózni, de azt látni kell, hogy nálunk előrébb járó kosárlabda kultúrákban az egyén fejlődését eszük ágában sincs a korosztályos eredményesség oltárán feláldozni. A győzelem ebben az időben másodlagos. Játékosokat akarnak nevelni. Egyénileg felépítve őket, mind technikailag, mind fizikálisan, amit 16-17 éves koruktól fokozatosan spékelnek meg a taktikai résszel. Mi magyarok elkövetjük azt, a játékos karrierje szempontjából végzetes hibát, hogy a rövid távú (csapat)célok érdekében nem tanítunk meg olyan dolgokat, amelyek elengedhetetlenek lennének a későbbiekben.
Akadémiáról, a Budapesti Honvédtól tetted át a székhelyedet Zalaegerszegre. Vannak olyan tapasztalatok, amelyeket szeretnél átemelni a ZTE mindennapjaiba?
Több fronton is érintett voltam az ottani munkában. Papíron csak a felnőtt csapatért feleltem, azonban szakmai kíváncsiságból, a közös célért munkálkodás és a két fiam miatt is rengeteget láttam az utánpótlásban folyó munkából. Nyilvánvalóan bizonyos különbségek okán összehasonlíthatatlan a két szervezeti struktúra. Azonban az utóbbi 3-4 év szisztematikus munka szemmel látható náluk és ebben két dolog játssza a főszerepet. A kiemelkedő minőségű, tudatos és rettentően kemény fizikai és a borzasztóan alapos technikai jellegű munka. Ezekre tudatosan hangsúlyt fektetve ugrásszerűen nőtt a gyerekek egyéni tudása és ezzel összefüggésben a korosztályos csapataik eredményessége. Ezt szeretném nálunk is. Természetesen nehezebb, itt nálunk – még - nincsenek főállású edzők, mindenki a nyolcórás, civil munkáját követően foglalatoskodik a srácokkal. Nincs annyi pénz, tárgyi eszköz és egyéb, a kiemelt donáció által megengedhető extra segítség, mint az Akadémiákon, de ezt egyáltalán nem szeretnénk kifogásként felhozni. A lehetőségeinkhez képest a lehető legkeményebb, leglelkesebb és legaprólékosabb munkát végezzük a gyerekekkel. Emellett szeretnék szorosabb kapcsolatot, a kötődésre, a családias légkörre ráerősítő kommunikációt ápolni a szülőkkel. Saját tapasztalatból tudom mekkora áldozattal jár egy versenyszerűen sportoló gyerek mindennapjainak megszervezése. Egy játékos potenciáljának maximalizálásában, óriási szerepe van a család támogatásának, megértésének, kompromisszum képességének. Szeretném, ha a szülők úgy éreznék, szerves részei a klub életének és nem csak azért vannak, hogy befizessék a havi tagdíjat.
Vannak konkrét célok a fentebb már kitárgyalt egyéni fejlesztés maximalizálásán kívül?
Nyerni jó és nyerni fontos. A győzelem számos pozitív tulajdonsággal bír. Az öröm, boldogság és büszkeség faktoron felül, nagy hatással van a közösségépítésben. És bármennyire furcsán hangozhat, a vereség esetében legalább ennyi fontos hozadékról beszélhetünk. A lényeg, mindkettőt meg kell tanulni. Nem szabad elszállni, ha te fogadod a gratulációt és ugyanúgy fordítva, nem kell a világ végére elbujdokolni, ha te kell, hogy kezet adj a lefújást követően. Ennek az érési, sportemberi folyamatnak vannak állomásai. Nyilvánvalóan, amíg egy 10-14 éves gyermek esetében a győzelem teljesen másodlagos dolog, addig a felső korosztályokban igenis el kell kezdeni megtanulni nyerni. Az már a felnőtt kosárlabda előszobája, ahol az eredményorientáltság diktál. A kicsiknél a játékszeretet elültetése, a vállalkozókedv, ezzel összefüggésben az önbizalom erősítése a fő cél. Viszont a kiemelt tehetségek kibontakozási lehetőségeinek maximalizálása mindig prioritást élvez. Mondok egy példát. Az U20-as bajnokságban szereplő csapatunkban 5 olyan játékos szerepelhet, akik napi szinten a felnőtt gárdával készülnek. Az általam elmondottak alapján lehetne elvárás a győzelmek tekintetében minél előkelőbb szereplés, azonban az érintett srácok terhelésének függvényében alakítjuk a csapatot. Ráadásul hárman az említettek közül az U18-ban is játszhatnak, tehát előfordul, az U20-as csapatot túlnyomó részt 16-17 éves játékosok alkotják, ezért felesleges eredménykényszernek kitenni őket. Ilyenkor kell a türelem, ami sajnos ismét csak nem egy erős magyar tulajdonság. Jelen pillanatban, az U20-as csapat arra használható, hogy a kiemelt tehetségként kezelt játékosaink élesben tudják gyakorolni az A-csoportos csapatnál tanultakat.
Ez a fajta hozzáállás, koncepció nem lehet egyszerű az edzők számára?
Egyáltalán nem. Székfoglaló beszédemben elmondtam nekik, számomra senki sem lesz kedvesebb azért, mert bejutott az országos döntőbe a csapatával vagy éppen nem. A lényeg, hogy a rendelkezésére álló anyagból a legtöbbet hozza ki tanítás, képzés tekintetében. Egymásra épülő oktatás szükségeltetik és ehhez tolerancia, megértés, rugalmasság és türelem kell. Folyamatos átjárás a korosztályok között, a pillanatnyi érdekek és az ego adott esetben háttérbe szorítása, a közös cél, a játékos érdekében. Nagyon nehéz ez, mert tapasztalt, intelligens edzői garnitúráról van szó, amelyben igazi, erős egyéniségek vannak. Emelem kalapomat, mert próbálkoznak és igyekeznek átállítani a gondolkodásukat. Azt látom, hogy vevők az elképzeléseimre és értékelik a saját szakmai identitásuk megtartását. Szükségem van arra, hogy jól érezzék magukat az edzéseken, mert kizárólag akkor tudják maguk mellé állítani a gyerekeket és vezetni őket az útjukon.
Elkezdődtek az utánpótlás bajnokságok. Hol tartanak jelenleg csapataink?
Haladjunk fentről lefelé. A Baki Gergely-Heinrich Róbert vezette U20-as csapatot már említettem. Az első két meccsen nagyon fiatal gárdával felállva szenvedtek vereséget, a Kecskemét és az Oroszlány ellen már erősebb kerettel léphetünk parkettára. A Bödör Ferenc-Kis Attila irányította U18 jövő héten kezdi meg felsőházi szereplését, a Bodrogi Csaba-Halász Gergely gardírozta és a soproni selejtezőt veretlenül megvívó U16-hoz hasonlóan. A november környékén útjára induló Regionális bajnokságban vitézkedik idén Németh Csaba U15 csapata. A Bacsárdi Szilvia-Hoffmann Balázs edző párossal készülő U14-es gárdánk nagy része karanténba került az első országos selejtező napjára, így vissza kellett lépnünk attól a hétvégi megmérettetéstől. Most szombat-vasárnap Kaposváron a középház küzdelmeiben veszik fel a kesztyűt az ellenfelekkel. A Hanzséros Alajos által irányított U13 a kötelező védőoltáshoz, illetve folyamatos teszteléshez kötött szabályok feloldásával szintén csatlakozik a versenysorozathoz. Jövő héten játssza első tétmérkőzéseit az U12, Kovács Lászlóval a kispadon. U11-es gárdánk már második alkalommal kapott meghívást az Európa-szerte komoly szakmai elismerésnek örvendő EYBL versenysorozat kvalifikációs tornájára. Az Ambrus Péter iránymutatásával dolgozó csapatunk kiváló visszajelzéseket kapott mind a szervezők, mind a szakértők részéről.
2021. október 2. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás
