Az adventi időszakban és közeledve az ünnepekhez csapatunk, a Zalakerámia ZTE KK tagjai sem akartak kimaradni az adományozásból. Matthias Zollner vezetőedzőnk vezetésével a társaság egy része Zalaegerszegi Kertvárosi Óvodában járt csomagokkal érkezve…
A székhelyóvodában, ismertebb nevén Csillagközi óvodában már várták csapatunk tagjait, akik megvették már az ajándékokat. Elsősorban mozgásfejlesztési eszközöket vásároltak a fiúk a kicsiknek, hiszen a mozgás fontossága már ebben a korban is kiemelt jelentőséggel bír. Matthias Zollner vezetésével Takács Milán, Takács Martin és Szalay Domonkos a többiek nevében volt a „kézbesítő” és a gyerekek azonnal birtokba is vették az új játékokat. Az óvoda részéről először is gratuláltak csapatunk szolnoki sikeréhez és péntekre is hasonlót kívántak az óvónénik a fiúknak, s természetesen megköszönték az ajándékokat.
A meglepetés a végére maradt. Merthogy, csapatunk tagjai nem távoztak üres kézzel, ugyanis az óvodás csoport tagjai egy, a „kézjegyükkel” ellátott hatalmas, piros szívet ábrázoló képet és egy rajzot is készítettek, amit a gyerekek készítettek búcsúzóul a srácoknak.
Fotó: Katona Tibor
2024. december 18. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás