Az utolsó felvonás jön, idehaza nyerni kell!

Nem sikerült lezárnunk  hétfőn a párharcot, hiába utazott csapatunk 2-1-es előnnyel  Debrecenbe, így a férfi kosárlabda Tippmix NB I. A-csoportjában az ötödik mérkőzés dönt a továbbjutásról a Zalakerámia ZTE KK – DEAC párharcban. Szerdán 17.30 órakor indul útjára a labda a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban. 

Ahogy múlt kedden, úgy most hétfőn is hosszabbítás után dőlt el a Debrecenben rendezett találkozó. Csapatunknak a gyengébb kezdés ellenére is volt lehetősége megnyerni a mérkőzést, hiszen a harmadik negyedben teljesen átvettük az irányítást, majd vezettünk már 60-51-re is, de nem sikerült végleg megfognunk a mérkőzést a nagyot küzdő DEAC  visszajött. A rendes játékidő döntetlennel ért véget, majd a hosszabbításban  a végletekig izgalmas végjátékban a DEAC nyert 83-79-re. 

Nagy lehetőséget szalasztottunk el, hogy lezárjuk már hétfőn a párharcot, de erre lesz még egy lehetőség szerdán. Igaz, ez már az utolsó lesz úgy nekünk, mint a debrecenieknek, de bízzunk a hazai pálya erejében és persze együttesünkében is. A szezon során egy alkalommal sem tudott csarnokunkban nyerni  a DEAC, s reméljük ezúttal sem fog. 

Debrecenből  kedden hajnalban ért haza csapatunk, este egy videózás volt a program. A nagy távolság és a lejátszott négy mérkőzéssel a lábakban biztosan lesz már fáradtság is mindkét oldalon, de ezen túl kell lépni. 
A szerdai mérkőzést a televízió is közvetíti és már csak ez a párharc nyitott a bajnoki  negyeddöntőben. A sportcsarnok kapui és a pénztár is 16.15 órakor nyit. 

A sorsdöntő mérkőzés előtt Szalay Domonkossal beszélgettünk: 

Legyünk sokan a lelátókon és kérjük szurkolóinkat, hogy buzdítsák a megszokott erővel csapatunkat, hiszen nagy szükség lesz rá!

Hajrá, Zete!

2024. április 23. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás