A Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (MOFE) immár hetedik alkalommal szervezte meg az „Én is szÉP vagyok!” elnevezésű élménynapját a fogyatékos emberek világnapja alkalmából. A rendezvénynek Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja adott otthont, ahol több mint nyolcvanan élvezhették a különleges programot az Infocentrum nagyelőadójában.
A rendezvényre meghívást kapott klubunk is, amit örömmel elfogadtunk és Tóth Ádám, Keller Iván és Sitku Márton révén részt is vettünk a felemelő programon. Nem mentünk üres kézzel, hiszen csapatunk és az edzők is fontosnak érzik, hogy karácsony közeledtével valamilyen formában segítsünk embertársainkon. Ezúttal a fiúkkal közös fotók készültek a Zala vármegye számos településéről érkező fogyatékkal élő emberekkel. Emellett a csapat nevében csapatkapitányunk 70.000 Forintot is átadott a szervező MOFE elnökének, Tóth Ágnesnak, aki Zalaövő és Vaspör térségében lévő otthonoknak juttatja el a felajánlást adomány formájában.
Galéria a képre kattintva!
A programon a résztvevők teljes átalakuláson mentek keresztül, stílustanácsadók, fodrászok, sminkesek, manikűrösök és kozmetikusok segítségével. A cél az volt, hogy mindenki szépnek és különlegesnek érezze magát, miközben egy emlékezetes napot tölthettek el együtt. Az átalakulásokat egy ünnepi háttér előtt fotósok örökítették meg.
Köszönjük a meghívást és az élményt a MOFE-nek!
Fotó: Jóna István
2024. december 6. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás