U19 junior bajnokság. Alapszakasz, főtábla, B csoport:
Zalakerámia ZTE KK/A – Bp. Honvéd SE 75-90 (19-19, 25-15, 15-23, 16-33)
Zalaegerszeg, Ostoros-csarnok.
Zalakerámia ZTE KK/A: Gerencsér 10, Ruzsics 6, Tóth B. 18/6, Garai 10, Mészáros 17/3. Csere: Tóth M., Szalai K., Tóth Á., Kovács Á. 11/9, Horváth B. 3. Vezetőedző: Bodrogi Csaba.
Bodrogi Csaba értékelése: - Az első fordulóban nagy arányú vereséget szenvedtünk az ellenfelünktől, ami a gyorsabb, agresszívebb játékuknak volt köszönhető. Erre a mérkőzésre azzal a várakozással készültünk, hogy mennyire sikerült zárkóznunk a nálunk előbbre járó csapatokhoz képest. Egy félidőig, de különösen a második negyedben sikerült meglepni a budapestieket. Védekezésben sok hibás dobásra kényszerítettük őket, lepattanózásban egyenrangúak voltunk velünk, míg olykor látványos kosarakat szereztünk. A második félidőre ellenfelünk agresszívebb stílusban lépett pályára, amit az utolsó negyedben már nem tudtunk kontrollálni és előjöttek a szokott hibáink. Ettől látványosan visszaesett a dobószázalékunk, míg a Honvéd az utolsó negyedre extra dobóteljesítményt mutatott. Igaz addigra teljesen szétesett a játékunk, a végére el is fáradtak a pályára lépő játékosaink. Ettől függetlenül az első fordulóhoz képest sokkal taktikusabb, fizikálisabb teljesítményt mutattunk a mérkőzésen.
MAFC – Zalakerámia ZTE KK/A 76-82 (19-19, 19-16, 22-16, 16-31)
Budapest.
Zalakerámia ZTE KK/A: Gerencsér 27/3, Ruzsics 4, Tóth B. 14/6, Garai 4, Mészáros 18/12. Csere: Tóth M., Szalai K. 2, Tóth Á., Kovács Á. 11/9, Horváth B. 2. Vezetőedző: Bodrogi Csaba.
Bodrogi Csaba értékelése: - Az utolsó csoportmérkőzésünk eredménye számunkra fontos volt a folytatás miatt. Jó energiákkal kezdtük a mérkőzést, azonban öt perc után tompábbak lettünk. A MAFC átvette a mérkőzés irányítását, lekéstünk a védekezésben, elaludtunk a lepattanóknál. Próbáltam felrázni a fiúkat, de a 3. negyed végéig ez nem sikerült. Az utolsó negyed elején egymást követően bedobtunk három távoli tempót, csináltunk egy 20-5-ös szériát, amivel kiegyenlítettük a hátrányunkat. Sőt, átvettük a vezetést! Ez felrázta a csapatot és onnantól kezdve a mérkőzés végéig kontrolláltuk az elbizonytalanodó ellenfelet. Gratulálok a fiúknak az elmúlt három hónapban mutatott hozzáállásukhoz és a látható fejlődésükhöz! A folytatásra előre kell lépnünk elsősorban a védekezés agresszivitásában és a lepattanók megszerzésében.
U16. Kadett bajnokság. Alapszakasz, C csoport, 7. forduló:
Zalakerámia ZTE KK – Basket Baja 80-79 (23-19, 21-25, 17-23, 19-12)
Zalaegerszeg, Ostoros-csarnok.
Zalakerámia ZTE KK: Adrovicz 6, Szabó Zs. 8, Károlyi 16/9, Martonics 37/9, Péter L. 7. Csere: Szlavicsek, Kovács D. 2, Kámán H., Török 4, Horváth L., Németh G. Vezetőedző: Németh Csaba
Németh Csaba értékelése: -Ősszel 15 ponttal nyertünk Baján, most hazai pályán két betegünk hiányában is a győzelem volt a cél. Az ellenfél három magas emberével a védekezésváltások ellenére sem nagyon bírtunk, rendre közeli gólokat kaptunk róluk és a kiosztásokból néhány triplájuk is bement. Magunkhoz képest lassan játszottunk, puhán védekeztünk, buta faultokat gyűjtöttünk, és a harmadik negyedben már hétpontos hátrányban voltunk. Sajnos a védekezésünk csak az utolsó negyedben keményedett fel, és nézett ki úgy, ahogy az elvárható lenne, és csak ezzel tudtunk fordítani. Végül igazi egylabdás meccs lett, amit akár ellenfelünk is megnyerhetett volna. Gratulálok nekik is a játékukhoz. Hazai pályán ezúttal nem tudtunk dominálni, a lepattanókban és a gólpasszokban is alulmaradtunk. Ezt a győzelmet most kiszenvedtük, mert az utolsó negyedben felébredni és belehúzni elég kockázatos játék.
U14 serdülő bajnokság. Alapszakasz, középház, 4.forduló:
Zalakerámia ZTE KK U14/A – Soproni SI/A 90-76 (29-18, 25-19, 15-20, 21-19)
Zalaegerszeg.
Zalakerámia ZTE KK/A: Bencze G. 23/3, Ouldamar B. 2, Soltész 21/3, Viant 2, Sulyok 12. Csere: Hunyadi 13, Nagy M. 5, Szalai Z. 2, Takács, Márton B. 10, Horváth G., Szőllős. Vezetőedző: Ambrus Péter-
Ambrus Péter értékelése: - Először játszottunk a Soproni Sportiskola csapatával, akik jóval fizikálisabbak voltak nálunk. Sok betegség hátráltatta az elmúlt két hét felkészülését, így öt-öt ellen alig tudtunk készülni. Sok hibával játszottunk, amit rendre kihasznált a Sopron. A 17 pontos előnyünket a második félidő elején hamar leadtuk. Rendeznünk kellett a sorainkat, így újra visszaállt a különbség. Nem játszottunk jól, de fontos győzelmet szereztünk az erősebb Sopron ellen.
Zalakerámia ZTE KK/A – Szombathelyi Sportiskola 92-77 (29-26, 30-20, 17-13, 16-18)
Zalaegerszeg.
Zalakerámia ZTE KK/A: Bencze G. 22/6, Ouldamar B. 4, Soltész 11/3, Viant 3, Sulyok 2. Csere: Hunyadi 23, Nagy M. 2, Szalai Z. 2, Takács 2, Márton B. 21, Horváth G., Szőllős. Vezetőedző: Ambrus Péter-
Ambrus Péter értékelése: - Nagy energiákkal kezdett mindkét csapat, sorra estek a kosarak, nem a védekezés dominált. Nem tudtuk az egy-egy elleni védéseket a megbeszéltek szerint megoldani, ezt tovább kell gyakorolnunk. A támadásaink majdnem minden akcióból sikeresek voltak, sok kreatív helyzetet tudtunk kialakítani. A második félidőben tovább növeltük az előnyünket, kicsit javult még a védekezés is, így az utolsó negyedre eldöntöttük a találkozót. Ezzel az újabb győzelemmel bebiztosítottuk magunknak az első helyet a nyugati-csoport középházában. Gratulálok a csapatnak!
U11 Kenguru bajnokság. Alapszakasz, 5. régió, C csoport, 3. forduló:
Ifjú sólymok – Zalakerámia ZTE KK/B 80-25 (14-9, 27-11, 20-3, 19-2)
Zalaegerszeg, Zrínyi-csarnok.
Zalakerámia ZTE KK/B: Horváth M. 5, Takács 1, Korcsmár 7, Pálos, Bencze N., Tófeji. Csere: Pető-Zimonyi 3, Belső 4, Nemesi, Tóth H, Koczfán 1, Varga B. 1. Vezetőedző: Horváth Márk.
Horváth Márk értékelése: - Első B csoportos mérkőzésünket a szombathelyi utánpótlás A-csapatával játszottuk, akikről tudtuk, hogy komoly erőt képviselnek. Harcosan kezdtük a mérkőzést, az első negyed 14-9 arányú elvesztése még az elfogadható kategóriába esett. A második negyedtől viszont nem tudtunk versenyben maradni főként a gyenge védekezésünk miatt, így már a félidei büntetők után tetemes hátrányba kerültünk. A második játékrészben aztán teljesen kifárasztott minket a Szombathely letámadása, így már nem tudtunk megújulni. A mérkőzés után gyorsan kellett rendeznünk a sorokat, mert a célunkhoz – a B csoportban maradáshoz – a következő meccs megnyerésére volt szükségünk.
Zalakerámia ZTE KK/B – Ricsilla 86-54 (21-9, 28-23, 20-7, 17-15)
Zalaegerszeg, Zrínyi-csarnok.
Zalakerámia ZTE KK/B: Horváth M. 18, Takács 1, Korcsmár 20, Pálos 1, Bencze N., Kovács. Csere: Pető-Zimonyi 10/3, Belső 6, Nemesi 9, Tóth H. 14/6, Koczfán 1, Varga B. 1. Vezetőedző: Horváth Márk.
Horváth Márk értékelése: - Tudtuk, hogy a célunk eléréséhez a – B csoportban maradáshoz – a Ricsilla elleni meccsünket hoznunk kell. Szerencsére az első perctől látszott a pályán, hogy a srácok mennyire szeretnék megnyerni a mérkőzést. Koncentráltak voltak támadásban és védekezésben is, jó dobáskiválasztás mellett korai labdaszerzések és könnyű kosarak is jellemezték a játékot. A félidei 12/8 bedobott büntetőnk ráadásul tovább növelte az előnyünket. A második félidőben aztán tovább folytattuk a hatékony célratörő játékunkat, így a negyedik negyedre már nem maradt kérdés a győzelmet illetően. Összességében egy tanulságos meccsnapon vagyunk túl. A mondás ezen a szombaton megfordult, így szólt: „Egyszer lent, egyszer fent”. Büszke vagyok a játékosaimra, jó volt látni, hogy a Sólymok elleni vereség után ilyen hamar talpra álltak, új erőre kaptak és megmutatták egy sokkal magabiztosabb oldalukat.
Fotó: Jóna István
2024. december 20. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás