Hazai pályán fogadtuk a DEAC együttesét az NB I 22. fordulójában. Szerettük volna bebizonyítani szurkolóinknak, hogy a Honvéd elleni hétközi botlást ki tudjuk javítani. A képlet adott volt, a fiúk pedig harcos, jó játékkal rukkoltak elő, és legyőzték Debrecent.
Zalakerámia ZTE KK- DEAC 103-84 (30-15, 28-25, 23-22, 22-22)
Zalaegerszeg, 1240 néző, Jv: Praksch, Minár, Kapusi
Zalakerámia ZTE KK: Takács Ma. 5 , Garrett 23/9, Keller 11/3, Bigelow 11/3, Tóth 22, csere: McGowens 18/3, Szalay 5/3, Takács Mi. 6, Kovács, Csátaljay 2, Gyimes. edző: Matthias Zollner
DEAC: Pongó 15/9, Anderson 12/3, Mócsán 17/12 , Williamson 10/6, Ostojic 12, csere: Drenovac 12, Hőgye 2, Neuwirth, Fekete-Gál, Flasár 2, Kovács A. 2. edző: Andjelko Mandic
Kiállítva: Takács Ma. 24'
A csapatok bemutatásakor adta át Tóth Ádám Káldiné Hideg Melindának az általa felajánlott mezt, amelynek licitjéből közel 2 millió forint adomány gyűlt össze a hatéves zalaegerszegi kisfiú, Nolen gyógyulásának támogatására.
Csapatkapitányunk remek energiákkal és két gyors közeli kosárral kezdett (4-0). Harcosan és jó ritmusban játszottunk, valamint magas százalékban értékesítettük helyzeteinket. A pontszerzők közé Keller és Bigelow is felzárkózott, és a negyed felénél, 15-6-nál Andjelko Mandic edző időt kért. A rövid taktikai szünet után Garrett hármasával tértünk vissza, amire Pongó válaszolt egy távolival (18-9). Nem tört meg a lendületünk, és McGowens hármasával, valamint Garrett 2+1-es akciójával 26-9-re elléptünk. A negyed végére a DEAC valamelyest faragott a hátrányából, de Garrett utolsó másodperces közelijével sikerült távol tartanunk a vendégeket (30-15).
Két perc alatt egy 8-0-s futással zárkózott a DEAC (30-23). Keller és McGowens pontjaival próbáltuk megtörni a vendégek lendületét, sajnos sikertelenül. A 13. percben Mócsán triplájával tovább csökkent az előnyünk (34-28). A Debrecen felpörgette a játékot, ami nem igazán ízlett csapatunknak. A játékrész felénél Garrett faulttal együtt szerzett kosarat, majd a büntetőt is értékesítette, így újra tíz pont fölé nőtt a különbség (41-30). A 17. percben Ostojic és Garrett távolit váltott. A félidő végére gyorsindulásokból szerzett kosarakkal ismét húsz pontra növeltük az előnyt, amelyet Ostojic közelije két ponttal csökkentett (58-40).
Ahogy az első félidő, úgy a második is Tóth Ádám pontjaival kezdődött. A DEAC próbált kapaszkodni, de mindig akadt egy hazai játékos, aki válaszolt a vendégek kosaraira. A 24. perc elején Takács Martin határozottan védekezett Osztojiccsal szemben, akit a játékvezetők videózás után kiállítottak. Pillanatok alatt parázs hangulatúvá vált a mérkőzés, ami visszavetette a játékunkat is. A negyed közepén Tóth Ádám fontos közeli kosarat szerzett, majd McGowens kiosztott egy hatalmas blokkot. Mócsán hármasára azonnal válaszoltunk, méghozzá duplaannyi ponttal (77-59). A játékrész hajrája nekünk sikerült jobban, így maradt a húsz pont körüli előnyünk (81-62).
A záró negyed első akciójában Bigelow óriási blokkot osztott ki Kovácsnak, majd Tóth Ádám büntetőivel nyitottunk (83-62). A DEAC nem adta fel, és nyolc pontot süllyesztett el a gyűrűnkben. Jókor jött Szalay Domonkos triplája és Garrett közelije (88-70). A vendégek csípőből tüzeltek távolról, de szerencsére nem túl jó százalékkal. A 34. percben McGowens labdát szerzett és látványosan zsákolt (90-72). Időt kértünk, majd Garrett egy távolit is bedobott (93-74). A 37. perc elején McGowens hatalmasat zsákolt, Mandic edző pedig időt kért (97-80). Az utolsó kevesebb mint három percre a DEAC mestere fiataljait küldte pályára, jelezve, hogy ezt a meccset már nem tudják megnyerni. Zollner mester is sorra pályára küldte a fiatalokat, közülük Szalay Domonkos büntetőivel átlépte a csapat a százpontos határt (101-80).
U21-es mérkőzésen:
Zalakerámia ZTE KK - DEAC 91-97 (18-18, 28-23, 19-28, 26-28)
Zalakerámia ZTE KK: Szalay 6, Ruzsics 14, Csátaljay 36, Gerencsér 16/3, Gyimes 17/3. Csere: Garai 2, Novák, Téglás, Varga H. Vezetőedző: Kis Attila.
Fotó: Katona Tibor
2025. március 16. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás