- Nagykanizsán születtem, tehát zalai vagyok, de egészen az iskola elejéig nem a megyeszékhelyen éltem. Aztán édesanyám hol Kanizsán, hol Egerszegen kapott munkát és én ingáztam a két város, illetve az általános iskolák között. Utóbbiból például a nyolc év alatt 4-be is jártam.Zalaegerszegen a Petőfiben kezdtem ahol már komolyabban atletizáltam és kosaraztam, míg 7. osztályos koromban többek között azért kerültem a Landorhegyibe, hogy a híres budapesti Dianát le tudjuk győzni a diákolimpiai bajnokságban. Sikerült, s így ez lett az első aranyérmem.
- Gondolkoztál azon,hogy lehet soha nem lettél volna NB I-es kosaras, ha Nagykanizsán maradsz?
- Úgy gondolom akkor is sportoló lettem volna. Az említett atlétika mellett úsztam és búvárkodtam is, ezek mellesleg igen jó alapokat adtak a későbbiekre nézve. De Kanizsán persze kipróbáltam az ottani sikersportágakat, tehát fociztam és kézilabdáztam is. Mindig a játék szereteteéltetett, ez tetszett a legjobban, s úgy érzem elég hamar eldőlt, hogy én a sportot komolyan fogom venni egész életem során. Abban, hogy kosaras lettem,nagyon sokat számított Anyukám (Badacsonyi Ágnes), aki játszott Egerszegen és a MÁV NTE-ben is, s teljes mértékben példaképem volt.
- A középiskola már kevésbé volt zaklatott, végig a Kölcseybe jártál, s az iskolai csapat mellett rendszeresen játszottál a ZTE-ben.
- Így van, Kovács Lászlóval folytattam a munkát a ZTE-ben,aki sokat foglalkozott velem, majd Simon Zsolt, Halász István és a csepeli legenda Lázár Béla bá’ kezei alatt formálódtam. Az iskolai csapatban Hersics László volt az edzőm, utóbbi helyen nagy meccsrutint is szerezhettem. Az is sokat segített, hogy többször idősebbekkel játszottam együtt, hogy csak a nagyobb neveket említsem: a volt Ságváriban csapattársa lehettem Simon Balázsnakés Horváth Zolinak is.
- Erre az időszakra tehető a ZTE felnőtt csapatához való kerülés is?
- Gimi negyedikbe járhattam, amikor csapattársamat, Horváth Gergelyt felhívták a „nagyokhoz”. Egyrészt örültem a sikerének, másrészt bevallom: egy egészséges irigységet és rivalizálást indított el bennem. Még többet dolgoztam és még keményebben hajtottam, amikor nem sokkal később Heinrich Róbert és Nikola Lazics döntésének köszönhetően én is a felnőttekkel edzhettem. Nikolával rengeteg egyéni képzést végeztem, amikor is kiderült, hogy bőven vannak hiányosságaim, melyeket pótolni kell, ha az NB I-ben akarok játszani.
- Ez szerinted minek köszönhető? Többen panaszkodtak erre, s ez egyáltalán nem ZTE-jelenség, hisz itt köztudottan országos szinten elég jó a képzés.
- Sok oka lehet, s sok megoldás is létezne. Azért pár tényezőt mindenképp kiemelnék: bár már vannak jó szakemberek, de még mindig nagyon-nagyon kevés. Ugyanez igaz a létesítményekre, az én gyerekkoromban mondjuk nem volt lehetőség plusszban gyakorolni, nem volt ugyanis terem. Így maradt egy út: a streetball, ami egyébként nem feltétlenül rossz, de az izületeket már gyerekkorban tönkreteheti. Én is végigjártam az egész várost a Vizslaparktól kezdve a Számvitelin át egészen az Alsóerdőig, hogy a József Attila pályáját ne is említsem, ahol az alacsonyabb palánk miatt zsákolni is tudtunk. (Ezen pályák mindegyike már nem is használható, hogy aktualizáljuk a problémát… - a szerk.) Nem is támogatják eléggé, hogy sportolhasson a gyerek,kevés a tesiórák száma, szóval összetett a kérdés, a problémák pedig mélyről gyökereznek. Ezek folyománya az, hogy 18 évesen a nagycsapat közelébe kerülőtitán sem taktikailag, sem fizikailag nem kapta meg rendesen a megfelelőképzést. Nem akarok példálózni, de valahogy ez az USA-ban működik de, hogy ne menjük ilyen messzire déli szomszédainknál is. Az Államokban rengeteget sportolhatnak a fiatalok, megfér a sport és a tanulás is (a civil életben, a versenyszférában sem maradnak alul), az ide érkező amerikaiakon pedig láthatjuk, hogy az előbb említett kompetenciák egyikét legalább birtokolják. Pedig a Magyarországraérkezők nem az elitet jelentik… Ugyanakkor egy kis visszalépéssel (Amerika után hazánkba kerülnek) jó teljesítmény esetén lehetőségük van előre is haladni,elég csak a ZTE-s Bell, vagy a paksi Monroe példájára gondolni, akik jóbajnokságokba kerültek. Úgy gondolom ez a sors vár majd Watson-ra és Hinnant-ra is, ha jól alakítják a jövőjüket.
- Ha már említetted a tengerentúlt – neked nem merült fel, hogy kipróbáld magadat az USA-ban?
- Természetesen minden kosarazni vágyó gyereket elkapja egyszer az „Amerika-őrület”. Pláne az én időmben, amikor „csüngtünk” az NBA közvetítéseken, s ez az egész egy kicsit elérhetetlenebbnek tűnt, mint napjainkban. Kacérkodtam is kinti tanulással, de akkor sokkal nehezebben ment ez, és az érdeklődés szintjénél messzebb nem is jutottam. Ugyanakkor 3 alkalommal is eljutottam Amerikába. Először 
a Converse Kosár Jam-jének köszönhetően, ahol az országos döntőben nyertes fiú csapatok egyike kapott lehetőséget, hogy élőben nézhesse meg az All-Star gálát. A döntőben Ács Péterés Mayer László barátomékkal legyőztük a pécsieket (köztük Hoffmann Balázst), s minket sorsoltak ki. Az már a mi pechünk, hogy pont akkor volt a bérviták miatt csonka-szezon, így „csak” egy bajnokira jutottunk ki. Nagy élmény volt a Madison Square Gardenben a New York-Chicago meccs, máig emlékszem, hogy Allan Houston lett a meccs legjobbja, és arra is, hogy milyen jó volt utána a Reszkessetek betörők című film helyszínén, az elegáns Palace Hotel-ban találkozni és közösen fényképeszkedni a Bullsból Ron Harperral, vagy Dávid Kornéllal. Még két alkalommal voltam az „álmok földjén”: az említett és már ottélő Mayer Laci barátomat, illetve a ZTE-ből jól ismert Damon Reed-et látogattam meg egy-egy nyáron pár hétre, mindig jól éreztem magam, de azt hiszem, nem szívesen élnék ott.
- 2000. január 15,szombat. Több mint 9 éve történt, emlékszel még a napra?
- Ekkor mutatkoztam be először NB I-ben. Épp a körmendi katlanban sikerült debütálnom. Nagyon tartalékos volt a csapat, 4-5 kulcsember is hiányzott, így juthattam szóhoz, s kb. 10 percet kaptam. Ez alatt volt két elrontott tripla kísérletem, de mind a 6 büntetőmet értékesítettem és boldog voltam. Utána aztán sokáig nem léptem pályára, hisz Nikola Lazics az alapok tudatos, precíz sulykolása nélkül nem engedte ezt. De nem bánkódtam, hisz az utánpótlás csapatokban nagyon jól ment, és játszhattam a válogatottban is.Élénken él bennem a székesfehérvári EB selejtező is, ahol a ’82-’83-as korosztállyal játszhattunk a többek között Tony Parkert, valamint Ronny Turiaf-ot és Boris Diaw-t foglalkoztató franciák ellen. Akkoriban Nunez Martin,Dénes Gábor, Körtélyesi Gergely, Molnár András, Mihalics Zoltán, Dávid Gergely,Tanács Attila és sokan mások alkották a keretet, többen sajnos már nem az NB I-ben kosaraznak, ha még kosaraznak egyáltalán.
- Aztán sok évet végül nem kellett várni, s egyre inkább bontogattad szárnyaidat a ZTE-nél.Olyannyira, hogy sokan –joggal- a magyar mezőny egyik legjobb védekező játékosávákiáltottak ki. Hogyan alakult ki ez a szerepkör?
- Amikor még az ifi csapatokban játszottam, nem gondoltam volna, hogy én egy olyan extra védő lennék. Elsődleges feladatom volt a pontgyártás, aminek többnyire meg is tudtam felelni. Aztán a felnőtteknél Nikola Lazics irányítása alatt nagyon kontrollált játékot játszottunk, ahol főleg a meghatározó játékosokra hárult nagy szerep, így rám érthetően kevesebb. A másik oldalon kellett extrát nyújtanom, azt hiszem, így váltam elismert védekezőjátékossá. A szerepköröm az évek múltán sem változott meg gyökeresen, az edzőim felismerték, hogy ezen a területen vagyok leginkább használható. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék többet rádobni, több pontot szerezni, de el kell fogadni, hogy van egy játékrendszer, ahol mindenkinek meg van a feladata,az egységes kohézióhoz nekem ezt kell tennem. Egyénieskedéssel, az én„önmegvalósításommal” elmehet egy meccs, ezt pedig nem fogom tenni. Persze, ha egy derbin 10-15 dobás jön ki rám, akkor el fogom mindet dobni, ez is egyértelmű.
- Vannak-e olyan játékosok Magyarországon, akik ellen kifejezetten szívesen védekezel, vagy épp ellenkezőleg: vannak álmatlan éjszakáid miattuk?
- Legnehezebb meló azok ellen van, akik jól törnek be, de kintről is veszélyes dobók, mert ez esetben nem lehet optimálisan kiválasztani a védési távolságot. Ilyen volt régebben a debreceni Patrick Lee, vagy a legutóbb Pakson játszó Nick Williams, de említhetem a csapattársaimat: Fehérvárról Spivey-t, vagy éppen a mai csapatból Calvint. Ugyanakkor jól esik, hogy néha visszahallom játékosoktól, hogy nem szeretnek ellenem támadni, s olykor el is ismerik az én jó teljesítményemet. Volt ilyenre példa Simon Balázs, vagy Kálmán László esetében is.
- 2004 nyarán egykori utánpótlásedződ, Kovács László lett a felnőttek trénere. Te jó szezont futottál előtte, illetve komolyan számoltak volna veled Zalaegerszegen, mégis elmentél az Albacomphoz. Miért?
- Játéklehetőség valóban volt a ZTE-nél, fizetés azonban nem nagyon. Hívott a nagyon jó állományú Albacomp, ahol Farkas Sándor volt az edző,egyrészt ez, valamint az ígért 15-20 perc meccsenkénti játékidő volt az a tényező, ami miatt elfogadtam a fehérvári invitálást. A szezon első felében meg is kaptam ezeket a lehetőségeket, s akár a ZTE ellen, akár a nemzetközi kupában–úgy érzem- tudtam bizonyítani. Aztán télen igazolt a klub 2 külföldit (a szerb Petrovicsot és az izraeli Behr-t), akik nem voltak jobbak nálam, viszont egyre kevesebbet játszottam. Szezon végén felbontottuk a szerződésemet és új csapat után néztem.
- Mégsem a ZTE következett, hanem folytatódott a „Canossa járás”…
- Én szerettem volna visszajönni, de egyrészt „elkerültük egymást” a ZTE-vel, másrészt a menedzserem is bíztatott más lehetőségekkel. Ha megkérdezik tőlem 18 évesen, hogy hol nem szeretnék kosarazni, akkor a válaszaim között biztosan ott lett volna Nyíregyháza és Dombóvár. Erre Nyíregyházára vezetett az utam. Már amint leszálltam a vonatról, felmerült bennem: „mit keresek én itt?!”. Nem éreztem jól magamat, távol voltam a szeretteimtől,visszagondolva az egészre: talán még nem is nőttem fel igazán. Nagyon nem ment a játék, de az erkölcseimbe nem fért bele, hogy otthagyjam a csapatot.Félidőben aztán nem túl elegáns módon, az én megkérdezésem nélkül elcseréltek Dombóvárra. Nem csak engem, de az érintett Simon Nándit sem kérdezték meg, ez abban a 2-3 percben derült ki, amikor átadtuk egymásnak a lakáskulcsokat. Ott sem sikerült megújulni, motiválatlanul és gyengén játszottam, ráadásul még pénzt sem kaptam…
- Egy összességében nem túl jól sikerült 2 év után milyen tanulságokat vontál le?
- Egyrészt a menedzseremnek megmondtam, hogy a ZTE-hez szeretnék visszamenni, más csapatot ne is keressen. Másrészt – ami még fontosabb – egészen más lett a hozzáállásom: felelősségteljes lettem, más,tudatos életvitelt folytattam, teljes odaadással végeztem a munkámat. Mert azt tudtam, hogy ha nem vagyok sikeres a munkámban, akkor sikertelen és boldogtalan leszek az élet más területein is. A 2006/2007-es szezon nem csak nekem, de a csapatnak is jól sikerült. Újra visszakerültünk a Play Off-ba, s Bell-ékkel szép eredményt értünk el. Úgy gondolom Nikola Lazic-al – az utolsó két szezonjában már csapatkapitányként - végig sikerült megtalálnom a közös hangot,jó viszonyt ápoltunk, még akkor is, ha nem egyszer zavart haza edzésről.Pedagógiai módszereit, és a statikus, kontrollált játékot sokan szidták, de csapatvédekezésben és helyzetek kiválasztásában sokat tanultam tőle, még ha eztélete végéig is kell tanulnia egy játékosnak.
- Szintén hozzáköthető, hogy gyakorlatilag Te lettél a csapat „magyar hangja”, tolmácsa?
- Már gimnáziumban tanultam angolul, és elég jól is ment, de a legtöbbet Damon Reed, egykori amerikai játékosunk segített. Akkor költöztem el a szüleimtől önálló lakásba és szinte testvéremnek tekintettem. Eleinte még mutogattam, de aztán szép lassan rengeteget fejlődtem, így a mindenkori edzőknek, játékosoknak is sokat segítettem. Az Albacompnál is tudták ezt, így ott is, illetve a mai napig szívesen segítek szabadidőmben is a ZTE-nél, legyen szó arról, hogy az amerikaiakkal orvoshoz kell menni, vagy az internetet kell beköttetni.
- Apropó szabadidő.Mivel töltődsz fel leginkább?
- Korábban sokat pecáztam, főleg Hofival fedeztük fel a környék vizeit. Az elmúlt évben is voltam egy-kétszer Trepivel, de egyre kevesebb idő jut erre.
Gimis korom óta a filmek szerelmese vagyok, anno még egyedül is jártam moziba, hisz úgy gondoltam, hogy az nem egy társasági, trécselős tevékenység, egyedül teljesen át tudod magadat adni a filmnek. Szeretem Denzel Washington filmjeit, illetve a jó vígjátékokat.
Középiskolában a kötelező olvasmányokkal kicsit elment a kedvem az olvasástól, de mostanában nagyon jól kikapcsol. Szeretem a tudományos témájú könyveket, legyen szó a lélek kezeléséről, vagy bármilyen táplálkozással kapcsolatos ismeretekről. Tulajdonképpen a testemből élek, tehát oda kell figyelni erre. Még Fehérváron Jermaine Spivey hívta fel erre a figye
lmemet,hogy bármilyen finom a bőrös karaj fokhagymával, de edzések után figyelni kell a minőségi tápanyag bevitelre. Keresztanyám drog rehabilitációval foglalkozik(ami némileg párhuzamba állítható ezzel, hisz ott egy legyengült szervezetújraépítéséről van szó), ő is segített ebben a témakörben, s gyakorlatilag 4-5éve tudatosan táplálkozom és a vitaminoknak köszönhetően alig voltam lázas vagy beteg, illetve gyorsabban megy a regenerálódás is.
Emellett szeretek főzni, nem egyszer a szakácskönyv segítségével egész finom kajákat készítünk magunknak Virággal, vagy a barátaimnak is. Imádok utazni (egyik kedvencem a Balaton) és szeretem a termálfürdőket, amiből ugye Zalában nincs hiány. Kellemes program az egy vasárnap délutánra.
Új hobbim a kutya, másfél éve van egy törpe snauzerem,akivel akár napi másfél órát is sétálok, egészen ki tud kapcsolni ő is egy edzés után.
- Sokan próbálták már megfejteni a
- Nyilván nem mondok újat azzal, ha megemlítem, hogy óriási előnyünk, hogy nem cserélődött ki a társaság. Csak egy embert kellett beépíteni, s Kyle-lal nem volt nehéz dolgunk. Fontos, hogy a másik két amerikai már ismeri teljesen a közeget: tudja, milyen kaját kap az étteremben, ismeri a csarnokot, ismeri a csapat minden tagját, legyen szó az orvosról, vagy a technikai vezetőről. Putesz a rutint jelenti, Völgyi Peti pedig szintén nagyon felkészült és alapos edző. Rengeteget videózunk, soha senkivel nem elemeztük ilyen mélységig magunk és az ellenfelek játékát. És ott van még Gazsi (Gáspár László), aki szintén kimagasló munkát végez, vele a fizikai felkészítésünk is tökéletes. Mindehhez társul játékosok részéről egy szorgalmas, befogadó közeg,ahol mindenki tudja mi a közös cél, mindenkinek tisztán lebeg a szeme előtt.
- És mi ez a közös cél?
- Ez ugyan nincs kimondva, s nem ez a hivatalos célkitűzés,de érzem, hogy mindenki azért küzd, hogy bajnokok legyünk! Még emlékszem arra,amikor egészen kis gyerekként anyukámmal Kanizsáról jártunk be Zalaegerszegre kosármeccsre, s ott volt az a magas szakállas fickó (Szűcs József), aki hergelte a közönséget, akik ettől extázisba jöttek. Vagy amikor általános iskolás srácként tele volt a lelátó, és mi törlőfiúként ott voltunk a pálya szélén, és láttuk a Honvéd sztárjait, illetve Craig Sedmak-nek mutattuk bemelegítésnél, hogy milyet zsákoljon. Ezek olyan élmények, amik feledhetetlenek, és szeretnék egyszer hasonlóknak igazán aktív részese lenni.Nagyon jó lenne oda a Torcidások fölé egy világoskék lobogót felvonni!
Forrás: ZICCER, Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám
A cikk csak a szerző előzetes engedélyével használható fel!
Megosztás
