Heinrich Róbert átvette a Zalaegerszeg-díjat

Pénteken délután ünnepi közgyűlés keretében adták át a Széchenyi téri díszteremben a Zalaegerszegért-díjakat. Klubunk utánpótlás koordinátora, Heinrich Róbert szintén az elismerésben részesültek között volt. 

A díjak odaítéléséről már korábban döntött Zalaegerszeg közgyűlése, azonban a Zalaegerszegért-díjak ünnepélyes átadására most került sor. Az eseményen dr. Navracsics Tibor, területfejlesztési és közigazgatási miniszter mellett a város vezetői, élükön Balaicz Zoltánnal is köszöntötték az elismerésben részesülteket. Többet között Heinrich Róbertet, a ZTE KK  utánpótlás koordinátorát, aki szintén részesült a megtisztelő díjban. 

 Heinrich Róbert a magyar kosárlabdázás egyik legendája. Több alakalommal az év játékosává választották (1986, 1987, 1988, 1989), Heinrich Róbert máig birtokolja a válogatottsági rekordot 175 mérkőzéssel, de a nem hivatalos mérkőzésekkel együtt ez a szám igazából 257. A pécsi gyökerekkel bíró kosaras tízszer volt magyar bajnok a Honvéddal

Edzői karrierje Százhalombattán indult, majd 1998-tól 2000-ig a ZTE KK vezetőedzője lett Ezalatt egy 8. és egy 6. helyet szerzett a gárdával. Később Sopronba került, majd a Szolnoki Olaj KK szakmai munkáját irányította tovább. A Zalakerámia ZTE KK  kötelékébe 2012-ben került vissza, s az óta is klubunk munkáját segíti. Az eltelt időszakban vezetőedzőként és másodedzőként vállalt szerepet klubunk munkájában, 2022-től utánpótlás koordinátori (mentor) szerepet tölt be.

Gratulálunk! 

Fotó: Seres Péter

2024. december 13. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás