Igazi, nyugati rangadó jön az elődöntőben!

Ez meleg volt… - sóhajthattak fel sokan szerdán csapatunk hívei közül, de így volt ezzel mindenki, aki a Zalakerámia ZTE KK sikereiért szorít. A végletekig kiélezett ötödik mérkőzésen 75-74-re legyőztük a DEAC-ot, így következhet a bajnoki elődöntő és újra a címvédő, Falco-Vulcano KC Szombathely  lesz az ellenfél. Ugyanúgy, ahogy tavaly. 

Szombaton 19 órától rendezik meg az első összecsapást Szombathelyen, hiszen az alapszakaszban a Falco KC  végzett az élen, így velünk szemben most ők élvezik a pályaelőnyt. Sok ideje tehát nem maradt a regenerációra Matthis Zollner vezetőedző legénységének, hiszen szombaton már játszani kell. 

Baki Gergely, csapatunk másodedzője egy éve - akkor Sebastjan Krasovec segítőjeként - ugyanígy a kispadon ült és készülhetett az elődöntőre, mint most.  Vele beszélgettünk a bajnoki elődöntős sorozat nyitánya előtt arról, milyen hasonlóságokat lát a tavalyi, és az idei Falco KC-ZTE párharcban. Illetve, miben különbözhet. 

- Szerdán mindenki öregedett néhány évet, köztük én is… - kezdte evvel Baki Gergely, vagy, ahogy mindenki szólítja, Gege. - Természetesen mi is le szerettük volna zárni már korábban a párharcot. Egyáltalán nem volt szükségünk arra, hogy kétezer kilométert utazzunk pár nap alatt Zalaegerszeg és Debrecen között. Viszont miután a negyedik és az ötödik helyezett  állt egymással szemben, ez a párharc volt a legkiegyenlítettebb, úgyhogy nem kell csodálkozni azon sem, hogy öt meccsig tartott. A DEAC tagjai nagyot küzdöttek, ahogy a mi  játékosaink is. Azt gondolom, hogy nagyon jó eredményt értünk el az elődöntőbe kerüléssel, és bárki aláírta volna ezt mondjuk a szezon derekán.

Tavaly is  ez volt az elődöntő egyik párosítása, ami idén megismétlődik. Mennyiben lehet más most ez?
- Ha az esélyeket nézzük, akkor az nagyjából ugyanaz, hiszen a Falco az első helyről és végig pályaelőnnyel vívhatja meg a sorozatokat. A két csapat ereje is hasonló, náluk is vannak változások a keretben, és nálunk is. Talán a mi oldalunkon volt több. Ha azt vesszük, hogy a vasiak 3-0-val jutottak tovább, mi pedig egy kőkemény,  ötmeccses sorozattal, ez sem a mi malmunkra hajthatja a vizet, de… Nem lehet tudni, hogy melyik a jobb és lehet kétélű fegyver is, hogy ők kiestek a meccsek ritmusából, mi viszont meccsből érkezünk.

Tavaly egyszer sem sikerült legyőzni a vasiakat, a mostani alapszakasz végén viszont hazai pályán nyertünk. Számíthat ez? 
- A márciusi győzelmünk azt mutatta meg, hogy a Falco KC sem verhetetlen csapat, éppenséggel sebezhető. Az alapszakasz végén, igaz, akkor már tét nélkül, hiszen az elsőségük nagyjából már be volt biztosítva, a vasiak  elszenvedtek három vereséget. A rájátszásra viszont úgy tűnik, hogy összekapták magukat, hiszen sima, három győzelemmel jutottak elődöntőbe a Honvéddal szemben. Azt gondolom, hogy más lesz ez a párharc, mint volt a tavalyi. Sok tényező számíthat és nem tudjuk, hogy kiben,  mit szakít fel majd, hogy már nagyobb a tét. Érdekes párharcot várok ettől. Ami biztos, hogy három, tuti telt házas meccs következik most, hiszen ahogy Szombathelyen, úgy nálunk, Egerszegen is biztosan megtelnek a lelátók az első három találkozón. Aztán, hogy lesz-e folytatás, ez majd eldől, de én bízok benne.

Apropó szurkolók, és szurkolás. Volt játékosként és olyan fiatal edzőként, aki  három éve még profi kosaras volt, mennyire jön vissza ilyenkor még a játékos éned? 
- Maradjunk annyiban, hogy dolgozik az érzés, amikor ilyen hangulatú meccseken ülök a kispadon. Néha azt érzem, mekkora kár, hogy már nem lehetek ott a pályán, vagy éppen én hogyan oldottam volna meg ugyanazt a szituációt. Oka van annak, hogy már nem vagyok játékos, viszont amiben csak tudok, segíteni próbálok a fiúknak. Az edzőknek ez a feladata. Amúgy mindig jobb ilyen hangulatú meccseket játszani, melyek például ránk várnak most. Mondhatjuk azt is, két különböző sportág az, amikor szurkolók vannak a lelátón, akik űzik-hajtják az övéiket, vagy csak nézők vannak jelen, ha értik, mire gondolok. Ez, edzőként és játékosként feldob mindenkit. Ha pedig újra ZTE-Falco: néhány év után talán újra lehet nyugati rangadóról beszélni és nem csak a hagyományok okán. És, jobb is ez így.

2024. április 26. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás