Keller Iván: A saját kezünkben van a sorsunk!

Az alapszakasz zárása következik a férfi kosárlabda Tippmix NB I. A csoportos bajnokságban. A 26. fordulóban csapatunk a Duna Aszfalt–DTKH Kecskeméti TE vendége lesz szombaton 18 órától, és Matthias Zollner együttese meg akarja tartani a negyedik helyezését.

Ehhez győzni kell. Ez az „alapképlet” – minden más már csak számolgatás lenne –, és így van ezzel csapatunk játékosa, Keller Iván is, aki korábban játszott a kecskeméti csapatban. Sőt, csapattársa volt annak a Kemal Karahodzicnak, aki máig erősíti a KTE együttesét.

– Egy légiós esetében nagyon ritka, hogy ennyi időt egy csapatban töltsön, és én sem gondoltam volna, amikor elhagytam Kecskemétet, hogy tíz évvel később úgy térek vissza, hogy Kemal még mindig a csapatban játszik – ismerte el Keller Iván. – Az állandóság amúgy is jellemzi a kecskemétieket, nem nagyon cserélgetik a játékosokat. A szombati mérkőzésen a saját kezünkben van a sorsunk: ha meg akarjuk tartani a mostani negyedik helyezésünket – márpedig ez a célunk! –, akkor nyernünk kell. Viszont nem utazhatunk úgy Kecskemétre, hogy egy gyenge csapat lesz az ellenfél csak azért, mert nálunk hátrébb helyezkedik el. A Kecskemét hazai pályán már több bravúrt is elért, és ellenünk Zalaegerszegen is majdnem nyerni tudott. Nem akarunk számolgatni, nyerni szeretnénk – és akkor a negyedik helyen végzünk. Hozzáteszem, ez sorozatban már a harmadik év lenne, hogy a rájátszást pályaelőnnyel kezdhetnénk, amit szerintem nagy sikerként kellene elkönyvelni.

A forduló előtt csak az első három helyezett kiléte biztos (Falco KC, Paks, Szolnok), a 4–9. helyezettek között az eredmények függvényében változhat a sorrend. Ami biztos: csapatunk már nem eshet ki a legjobb nyolcból, így készülhetünk a play-offra.

A találkozó előtt Keller Iván mondta el gondolatait:

 

2025. április 11. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás