Kiélezett csatában nyertünk a Szolnok ellen

Az alapszakasz utolsó hazai bajnokiján az NHSZ-Szolnoki Olajbányász ellen sokáig úgy tűnt, végig vezetve sikerül megszereznünk a győzelmet. Nem így történt, hiszen 17 pontos előnyt sikerült leadnunk, és ötpontos hátrányt ledolgozva sikerült végül megnyernünk a mérkőzést.

Zalakerámia ZTE KK-NHSZ-Szolnoki Olajbányász 86-83 (23-21, 28-20, 19-25, 16-17)

Zalaegerszeg, 1330 néző, Jv: Praksch, Frányó, Major

Zalakerámia ZTE KK: Takács Ma. 4, Garrett 26/6, Keller 5/3, Bigelow 18, Tóth 10, csere: McGowens 17/3, Jones 6, Takács Mi., edző: Matthias Zollner

NHSZ-Szolnoki Olajbányász: Jovanovic 11/3, Somogyi 10, Rudner 6/6, Aimaq 17/3, Subotic 18/6, csere: Krnjanski 7/3, Pallai 10/6, Lukács 2, Peringer 2, edző: Olver Vidin

Kipontozódott: Krnjanski, 

Feldobásnál hazai fault, majd szolnoki kosár: így kezdődött a mérkőzés. Az első percekben nem játszottunk pontosan, míg a vendégek ötpontos előnyt szereztek (4–9). A védekezésünk kezdett összeállni, és a támadásainkat is rendre kosárral zártuk le. A 6. perc elején Bigelow büntetőivel először vezettünk a mérkőzésen (10–9). A folytatásban sikerült tartanunk a megszerzett előnyünket, annak ellenére, hogy a Szolnoknak szinte minden kosarunkra volt válasza (23–21).

A második játékrész elején Tóth Ádám pontjaival lépkedtünk feljebb (27–21). A 13. perc elején Jovanovic utolsó másodperces bravúrhármasára Bigelow válaszolt egy hasonlóan nehéz helyzetből szerzett kosárral, és mindezt faulttal együtt tette (30–24). A vendégek keményen védekeztek, és hamar összegyűlt a csapatszemélyi hibájuk. Garrett büntetőivel és Tóth kosarával tíz pont fölé növeltük a különbséget (35–24). Gyorsan és pontosan támadtunk, így a 15. percre Jones közelijével és Garrett labdaszerzésből dobott ziccerével tovább távolodtunk (39–24). A hosszúra nyúlt szolnoki góltalanságot Somogyi törte meg egy közelivel a 17. perc elején (41–26). A félidő hajrájában éledezni látszott az Olaj, de sikerült gyors kosarakkal visszavernünk a lendületüket, és időt is kértek (48–33). Az utolsó percre kanyarodva Subotic szerzett távolit, majd Tóth Ádám technikai hibája borzolta szurkolóink kedélyét. A vendégek büntetőkkel tíz ponton belülre jöttek (48–39). Aimaq is technikait kapott, a büntetőkkel pedig újra tíz pont fölött volt a különbség, amit Somogyi kosarával csökkentett a Szolnok (51–41).

Kosárra kosárral felelt a vendégcsapat a nagyszünet után, és tíz ponton belülre kerültek (55–47). Gyorsan rendeztük a sorainkat, és egy 5–0-s sorozattal válaszoltunk (60–47). A negyed feléhez közeledve nem jöttek be a dobásaink, míg a vendégek lendületes és eredményes játékkal öt pontra zárkóztak (60–55). Nagyon kellett egy kosár, amiből két McGowens-büntető és egy Garrett-ziccer lett, majd vendég időkérés következett (64–55). A Szolnok eladott labdájából hármast szereztünk, de azonnal jött a válasz – szintén hármas formájában (67–58). Hibáztunk, a vendégek pedig egy 5–0-s futással négy pontra feljöttek. Újabb eladott labda, és Subotic büntetőjével lőtávolon belülre ért az Olaj (69–66). A negyed végét Garrett büntetőjével zártuk (70–66).

Aimaq közelijével két pontra zárkózott a Szolnok a negyedik negyed elején (70–68). Visszaesett a támadójátékunk, nehezen tudtuk feltörni a vendégek kemény védekezését. A 33. perc elején McGowens szerzett szemfüles közelit (73–68). A Szolnok magas embereinek kosaraival egy pontra feljöttek, majd a 34. percben Subotic kosarával átvették a vezetést (73–74). Változtatni kellett, hiszen a 15 pontos előny semmivé vált. A 36. perc elején Aimaq közelijére Tóth válaszolt, majd Bigelow büntetőjével egyenlítettünk (76–76). A mérkőzés utolsó két percére Rudner hármasával és Somogyi közelijével a Szolnok került előnybe (76–81). Bigelow közelije nagyon kellett, hogy életben tartsa csapatunk győzelmi reményeit, majd McGowens büntetőivel egy pontra zárkóztunk (80–81). Labdát szereztünk, McGowens pedig zsákolt, és újra mi vezettünk (82–81). Jovanovic nem hibázott a büntetővonalról, de még hátra volt 27 másodperc, és mi jöhettünk (82–83). Hogy fokozzuk az izgalmakat: 10 másodperccel a vége előtt Garrett esés közben eldobott labdája előbb felpattant, majd a gyűrűbe hullott (84–83). Aimaq kezéből kicsúszott a labda, Garrettet pedig faultolták – ő nem hibázta el a büntetőit (86–83). A Szolnok már nem tudott kosarat szerezni, így végül sikerült megszereznünk a hőn áhított győzelmet

U 21-es mérkőzésen: 
Zalakerámia ZTE KK -Szolnok 75-64 (16-10, 18-11, 21-15, 20-28)

Zalakerámia ZTE KK: Szalay D. 19, Csátaljay 10, Ruzsics, Gerencsér 6, Gyimes 8/6. Csere: Szalai K., Varga 2, Böcskei 3, Kovács Á. 6, Novák Téglás 11/3, Tóth B. 5/3, Garai 5. Vezetőedző: Kiss Attila

Fotó: Katona Tibor

2025. április 5. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás