Tíz évvel ezelőtt egy csodaszép kupasikerrel örvendeztette meg szurkolóit a ZTE. Az alábbiakban az egerszegi 2010-es „aranycsapat” kapitányával, Kámán Tamással idéztük fel az áprilisi emlékeket.
- Jól ment a csapatnak a kupaselejtezők során, de hazai pályán az Albacomp is esélyesnek számított a végső győzelemre. Jó előjelekkel érkeztünk Székesfehérvárra a döntőre, hiszen egységesek voltunk, az előző évi bronzérem után együtt maradt a csapat magja, s mindössze egy vereségünk volt a bajnokságban. A Fehérvár ellen szerencsére jól jött ki a végjáték, bár ahogy emlékszem, arra már igazán összeállt a támadópotenciálunk. Nekem különleges volt az Albacomp elleni meccs, mert korábban játszottam a csapatnál, ismertem a pályát, a nézőket, a vezetőket, így kissé pikáns volt a találkozó; de igazán jó élmény volt az elődöntőben is megverni őket, majd méginkább a Falcot legyőzni a szombati találkozón. A levágott hálót még mindig őrzöm.
A Falco sem tudta megállítani a ZTE-t
Csapatkapitányként Neked különleges szereped volt ennél az aranycsapatnál. Hogyan fogtad össze ezeket a nagyon különböző, de mégis rendkívül összetartó srácokat?
- Úgy érzem, nem volt annyira nehéz dolgom. Szerencsére a légiósok is jó szellemiségűek voltak, és a magyar mag egyedülálló volt: Trepák Zolin kívül a többiek mind egerszegiek voltak! Sok időt töltöttünk együtt a pályán kívül is, délutánonként-esténként sokszor felbukkantunk együtt itt-ott. De legalább ekkora kohezió volt a sikerszéria: ennyi győzelem csakis egy összetartó csapatnak sikerülhet és jó gyógyír a fájdalmakra.
Az ifjú titán élete meccsén, a kupadöntőn
Tóth Ádám említette a beszélgetésünkben, hogy Te voltál a mentora és rajta tartottad a szemed.
- Örülök, hogy így látja ezt Dusán – neveti el magát Kámi. A fiataloknak fontos volt hangsúlyozni, hogy a csapat akkor működik jól, ha egy irányba húz mindenki. Az edzők általi elvárásokat igyekeztem továbbadni számukra, s Ádámot néha tényleg kellett kicsit noszogatni... Most, érett játékosként már belátja, hogy az ő, valamint a csapat érdekében történt minden annak idején. Fiatalon én is kaptam az ívet az idősebbektől, ez már csak így megy a generációk között. Van, akinek előbb nő be a feje lágya; akad, akinek később, ez sokat számít abban, kikből lesz jó játékos.
A Völgyi-Patonay edzőpárosnak Te voltál a meghosszabbított keze a pályán és hatalmas játékintelligenciáddal fel tudtad vállalni a döntéseket, ami kellett a bravúrokhoz is.
A sikerkovácsok
- A kosárlabdáról alkotott képünk nagyon hasonlított, ezért nem volt nehéz megvalósítani számomra, amit kértek - tudtuk, hogy kéne jó kosárlabdát játszani. Félszavakból is megértettük egymást velük, így nem volt annyira nehéz dolgom a pályán. A fiúk pedig nagyon hallgattak rám, elfogadtak vezérként. Minden kapitánynak ilyen csapatot kívánok, mint ez a közösség volt!
Kámi, a csapat vezére – nyakában a fehérvári hálóval
Az ünneplés már Fehérváron sem volt kicsi, majd folytatódott az autópályás megállókkal, de a Dísz téren volt az igazi...
- Kicsi alkoholos mámorban voltunk, mindenki ölelgetett mindenkit, mire Egerszegre értünk, már tetőfokán volt a hangulat. Örök emléke nekem, hogy ezért a 12 emberért és a szakmai team tagjaiért ennyien kijöttek a hideg ellenére, nagyon lelkesek voltak, vártak minket késő estig. Ezt máshol nem nagyon kapja meg az ember, ráadásul az első arany mindig különleges. Csapatkapitányként ráadásul méginkább... Nagyon specilális érzés volt levágni a hálót, ahogy említettem, a mai napig őrzöm. Sajnos csak egy kupagyőzelmem és bajnoki aranyam van, de az annál emlékezetesebb! Leírhatatlan érzésekre emlékszem, csodaszép emlékként tartom számon!
Kámi a Dísz téren, az ünneplők gyűrűjében
A mai napig csodaszép emlék számára a kupagyőzelem...
Egerszegi ikonok: Kámán Tamás egykori nevelőedzőjével, Panácz Antallal, a ZTE legendás játékosával, későbbi edzőjével
A kosárlabdától néhány éve eltávolodtál, hogy telnek napjaid a civil életben?
- Egy családi vállalkozásban dolgozom, egy tűzoltókészülék-ellenőrző cénél. Három gyerkőc boldog apukája vagyok, két kislány után született egy kisfiam. Építkeztünk, nemrég költöztünk be a családi házunkba, amivel mindig van munka – ezt azok nagyon jól tudják, akiknek családi házuk van. A sport után most a hétköznapi emberek életét élem. Lassan négy éve hagytam abba a kosárlabdát, de még mindig nem hiányzik, mert most a család az első. Nagyon élvezem most ezt, s ezen csak akkor változtatnék, ha már nagyobbak lesznek a gyerekek. A légkör, a játék, a csapattársak, barátok hiányoznak, de a rendszeres délutáni-esti elfoglaltság egyáltalán nem. Láttam az árnyoldalát játékosként, amikor rengeteget utaztunk és nem volt ünnep sem, most jó néhány évig a piciké a prioritás. De nagyon jó felidézni a pályán elért sikereket és az öröm pillanatait!
Fotó: Seres Péter, Katona Tibor, Bálizs Zsuzsa
Cikk: Bálizs Zsuzsa
2020. április 20. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás
