Megpróbálunk egy bravúrgyőzelmet kiharcolni

Keller Iván szerint ma már nem hozható összefüggésbe a szombati, Alba Fehérvár elleni bajnoki mérkőzésünk és a múlt szezon bronzcsatája, amikor szintén a fehérváriakkal csatáztunk, mert azóta kicserélődtek a keretek.

Szombaton, 17 órától az Alba Fehérvár otthonában lép pályára együttesünk, a Zalakerámia ZTE KK. A párosítás több szempontból is tartogat érdekességeket, ám előbb nézzük, mi történt az eddigi négy fordulóban. Csapatunk három hazai győzelemmel és egy idegenbeli vereséggel nyitotta a férfi kosárlabda Tippmix NB I. A-csoportos szezonját, míg az Alba Fehérvár eddig három bajnoki találkozón van túl. Ezek közül egyet megnyert, kettőt pedig vesztesként hagyott el. Alejandro Zubillaga gárdája ugyanakkor érdekelt a nemzetközi porondon is. A fehérváriak bejutottak a FIBA Európa-kupa csoportkörébe, hazai pályán magabiztosan verték a bolgár bajnokot, de most kedden súlyos vereséget szenvedtek a francia Le Portel otthonában.

Szombaton ilyen előzmények után érkezik el a bajnoki találkozó ideje. Csapatunk tagjai közül Keller Iván, valamint a Takács ikrek, Martin és Milán a fehérváriak saját nevelésű kosarasai, szakvezetőnk, Matthias Zollner pedig korábban ült az Alba kispadján. A Takács testvéreknek egészen biztosan különleges élmény lesz így, együtt hazalátogatni, hiszen a nyáron igazoltak Egerszegre (korábban, fél évig Martin kölcsönben már szerepelt nálunk).

Keller Ivánnak viszont már van „rutinja” nevelőegyesülete ellen játszani, így őt kérdeztük a szombati újbóli visszatérése előtt az esélyekről.

Először is arról kérdeztük, bele tudja-e képzelni magát a Takács testvérek helyzetébe, akik először játszanak majd korábbi együttesük ellen.
– Én például a Kecskemét csapatának tagja voltam, amikor először játszottam ellenfélként Fehérváron, és győztes csapat tagja lehettem… – nyitotta beszélgetésünket Keller Iván. – Remélem, nekik is összejön ez, és nem izgulják majd túl a szombati mérkőzést. Fehérváron egyébként a saját nevelésű, korábbi játékosokat mindig nagy szeretettel fogadja a klub és a szurkolók is, ha ellenfélként térnek vissza. Úgyhogy, ebből a szempontból nincs mitől tartaniuk.

 A legutóbbi bronzmeccs párosítása ismétlődik meg a szombati bajnoki összecsapáson. Akkor az Alba Fehérvár nyerte a bronzcsatát, lehet a mostani meccs ennek a visszavágója?
– Nem lehet, mert nem lehet összehasonlítani a két dolgot. Azért sem, ugyanis mindkét csapat kerete alaposan kicserélődött azóta. Most valamivel pozitívabb előjellel várhatjuk ezt a találkozót, mert májusban például a jó formában lévő centerünk, Danilo Ostojic sérülés miatt már nem lehetett velünk. Edzőnk, Matthias Zollner akkor beugróként vette át tavasszal a csapatot, most viszont már ő készítette fel ezt az együttest. Most valamivel felkészültebbek lehetünk, mint voltunk akkor.

Véleményed szerint számít, hogy az Alba Fehérvár kedden még nemzetközi kupameccset játszott?
– Szerintem nem, hiszen elég idő maradt nekik a felkészülésre szombatig. Nagyon jó csapata van a fehérváriaknak, hazai pályán ők lesznek az esélyesek. Mi viszont megpróbálunk egy bravúrgyőzelmet elérni. Jó a hangulat, hiszen a győzelmek mindig meghozzák ezt. A szombati meccs jó kihívás számunkra, mert az eddigi ellenfeleknél egy még erősebb csapat otthonában mérhetjük le, mire vagyunk képesek. Jó légiósaik vannak, és rendelkeznek válogatott játékosokkal, Filipovity Márkóval és Vojvoda Dáviddal.

A mérkőzés előtt a fehérvári csapatból nyáron Zalaegerszegre igazolt Takács ikrekkel, Martinnal és Milánnal beszélgettünk.

 

 

Hajrá ZTE!

2024. október 18. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás