Mindent meg kell tennünk a győzelemért a Szolnok ellen!

Utolsó hazai találkozónkra készülünk az alapszakasz során, amikor szombaton 18 órától a Szolnoki Olajbányász csapata az ellenfél. A férfi kosárlabda Tippmix NB I. A csoportban ez lesz a 25. forduló, vagyis az utolsó előtti játéknap a zárás előtt. 

A legutóbbi két mérkőzésünk nem sikerült túl fényesen, hiszen két vereséggel zártak a fiúk. Éppen ez miatt,  nagyon hiányzik még egy győzelem. Nem feltétlenül Falco KC ellen kellett volna nyerni, de előtte, az NKA Pécs otthonában szinte már kezünkben volt a siker, ami végül hosszabbítás után kicsúszott onnan. 

Két fordulóval a zárás előtt csapatunk, a Zalakerámia ZTE KK a negyedik helyen áll, azonban kőkemény harc lesz a play off-ba kerülésért, hiszen a 4-9. helyezettek között minimális a különbség. A szombati vendég, a harmadik helyezett Szolnok már nem léphet se felfelé, se lefelé, de Oliver Vidin csapata is két vereséggel a háta mögött érkezik Zalaegerszegre. Előbb a DEAC, legutóbb pedig éppen a hazai közönség előtt az NKA nyert a Tisza-partiak ellen. Vélhetően harmadszor már nem szeretne a

Szolnok sem kikapni, de nekünk is kell a győzelem. A rájátszás eléréséhez még egy siker kellene a hátralévő két fordulóban és azt a lehető legkorábban szeretnénk begyűjteni, hogy ne az utolsó, a Kecskemét elleni idegenbeli találkozóra maradjon ez a feladat. 

Szombaton tehát nagyon kemény és jó játékra van szükség, na meg arra, hogy közönségünk végig biztassa a csapatot, hiszen ez nagyon sokat jelent. 

A találkozó előtt másodedzőnk, Baki Gergely mondta el gondolatait:

 

 

2025. április 5. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás