A bajnoki címvédő Alba Fehérvár elleni győzelem óriási lökést adott a fiúknak. Nem kell hosszasan ecsetelni, hogy a lelkeket helyre tette ez a siker. Ma este olya csapattal játszunk, akik igaz kikaptak háromszor és még nyeretlenek a szezonban, de a Göcsej Kupán láttuk mire képesek, ha odateszik magukat. Mezőnyben mondhatjuk, hogy talán erősebb a sorunk, a palánk alatt viszont nagyon figyelni kell Sejficre, aki meghatározója a JKSE-nek. Egyértelműen kemény és nehéz mérkőzés vár ránk, de győzni szeretnénk Jászberényben.
Bencze Tamás szerint a Paks ellen már voltak periódusok, amik a csapat igazi arcát mutatta, majd az Alba ellen már ez határozottabban kirajzolódott. Lerövidültek a hullámvölgyek a játékunkban és szerencsére a kinti dobásaink is jó százalékban ültek. Jó védekezésre és harcos játéra lesz szükség ma este, mivel a JKSE nem fogja könnyen adni magát, hiszen szeretnék megszerezni szezonbeli első sikerüket –mi pedig a másodikat!
A mérkőzés felvezetésére a nyáron Körmendről érkezett fiatal irányítót Doktor Pétert kértük:
A mérkőzés 18 órakor kezdődik és a Papp Péter, Pozsonyi László, Balogh Gyula (Hartyáni Zsolt) bírói hármas dirigálja majd.
A találkozót terveik szerint a Zalasport.hu élőben közvetíti.
Fotó, video: Bálizs Zsuzsa
2017. október 22. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás