Sejo Bukva kosárakadémiájával találta meg a boldogságot


- Samir Mujanovics barátom invitált anno Magyarországra. Akkor ő még Körmenden és Szombathelyen játszott, de sokat beszéltünk a magyar bajnokságról, amiről előtte szinte semmit nem tudtam. Végül azonban kedvet kaptam, és leszerződtem Zalaegerszegre. Később Mujkével csapattársak is lettünk a ZTE-ben.

- Milyen emlékeket őrzöl Zalaegerszegről?

Bukva3.jpg- Életem egyik nagyon jó periódusát töltöttem el Egerszegen, nagyszerű volt abban a csapatban játszani. Rengeteg barátom van a mai napig a civil életből, a játszótársak közül pedig az említett Mujanovicson kívül még kapcsolatban vagyok Dzuniccsal, Heinrich Róberttel, Kámán Tamással és Bodrogi Csabával is.

- Zalaegerszeg után két rövidebb - de még mindig magyar - állomáshely következett…

- Az Albacompnál nagyon jó pénzügyi háttérrel rendelkező csapathoz kerültem, nekem is jól ment a játék, de sajnos nem sikerült megfelelő eredményt elérnünk. Utána Kaposváron sok jó barátommal játszhattam együtt, de a legnagyobb élményem mégsem kosárlabdával kapcsolatos: ott látott napvilágot ugyanis első szülött lányom.

- Debrecenben töltötted el a legtöbb időt. Nagy formátumú csapat alakult, impozáns csarnokkal, nemzetköti kupaszerepléssel, azonban nagy eredmények nem jöttek össze, s az előzetes tervekkel ellentétben Te sem telepedtél le a cívis városban.

- Sajnos megfelelő vezetés nélkül nem alakulhatott ki stabil csapat, noha nagyon bíztatóak voltak az előjelek. Amikor jól ment a Vadkakasoknak, akkor felajánlottak, hogy játsszak ameddig bírom és kedvem tartja, s utána legyek én a klub igazgatója. Minden derűsnek tűnt, Magyarországon akartam letelepedni, ám a csapat csődbe ment, s ambícióimat lerombolták. Úgy véltem, hogy a családomnak is nyugalomra van szüksége, nem vándorolhatok örökké, így elhagytam az országot.

- Utad szülőföldedre és nevelőegyesületedhez vezetett. Mik voltak a terveid Szarajevóban?

- Egy rövid kis pihenő után nekiláttam nagy projektemnek. Egész életemben szerettem gyerekekkel foglalkozni, ezért elindítottam egy kosárlabda akadémiát. Mára már 300-an kosaraznak nálunk a 4 és 18 év közötti korosztályból. Az én feladatköröm 3 nagy dologra korlátozódik: marketing, gyerekek toborzása, és a megfelelő szakemberek (edzők, pedagógusok, stb.) kiválasztása.

bukva_web02.jpg

- Kapcsolatod e téren sem szakadt meg a ZTE-vel…

bukva4.jpg- Egészen kiváló együttműködést alakítottunk ki szeretett klubommal: a Zetések is jártak már Szarajevóban és mi is Zalaegerszegen. Az a célom, hogy a többi volt csapatommal is hasonló viszony alakuljon ki.

- Milyen ambícióid vannak még?

sejlaandkids.jpg- A nagy tervem az, hogy a nálunk tanuló ifjú kosarasok játszhassanak egy felnőtt, első osztályú csapatban, a KK KOS-nál. Ehhez még idő kell persze, de minden erőnkkel ezen - egy jó csapat, profi akadémia és egy szép sportcsarnok kialalkításában – fáradozunk. Szeretem a munkámat, úgy érzem megtaláltam a helyem az életben. A feleségemmel és két lányommal (mindkettő az akadémián kosarazik) nagyon jól érezzük magunkat Szarajevóban.
Ezúton üzenem a remeklő ZTE remek szurkolóinak, hogy megtiszteltetés volt abban a klubban játszani, és Zalaegerszeget mindig a szívemben őrzöm. Sok sikert mindenkinek!



Forrás: Ziccer magazin - Zalakerámia ZTE KK; Dallos Ádám
Szerzői jogokat és a felhasználás feltételeit lásd alább!

Megosztás