Parázs hangulatú mérkőzést játszott csapatunk az Arconic-Alba Fehérvár együttesével, az alapszakasz utolsó hazai összecsapásán. Az első félidőben egyik csapat sem tudott nagy előnyt kiharcolni. A második félidőben is felváltva vezettek a csapatok, de a hajrában erőben és fejben is jobban bírtuk és megérdemelten nyertük meg sorozatban negyedik mérkőzésünket és ezzel biztosan ott leszünk a rájátszásban.
Zalakerámia ZTE KK-Arconic-Alba Fehérvár 89-83 (24-23, 17-20, 22-24, 26-16)
Zalaegerszeg, 1800 néző, Jv: Nagy, Makrai, Kapusi
Zalakerámia ZTE KK: Hicks 20, Paige 21/9, Szalay 4, Ikpe 6, Tóth 7, csere: Csátaljay 1, Keller 4, Németh 2, Ostojic 10, Ona Embo 14/3, edző: Matthias Zollner
Alba-Fehérvár: Chambers 13/3, Roberts 21/12, Barnett 16/9, Balogh 4, Dickey 9, csere: Philmore 6, Vojvoda 14, Kass, Takács M. edző: Alejandro Zubillaga
Kipontozódott/kiállítva: Dickey 40’
Két hárompontossal kezdett a Fehérvár és a gyors játékot erőltetve szerzett ötpontos előnyt (5-10). A negyed feléhez közeledve határozottabb védekezéssel, labdaszerésekből indulva sikerült megfordítanunk az állást (13-12). Tóth Ádám véleményes faultja után pillanatok alatt parázs lett a hangulat a csarnokban. A 7. perc elején Chambers hármasával és Philmore közelijével szerzett előnyt az Alba, amit Ostijic közeli kosarával csökkentettünk (15-18). Újabb labdaszerzés és Ona Embo hármasával ismét egyenlő volt az állás (18-18). Az utolsó percbe kanyarodva Ostojic csent labdát és zsákolt egy kézzel, majd Keller kosarával átvettük a vezetést és nyertük meg a játékrészt (24-23).
A második negyed is vendég kosárral kezdődött, de Paige hármasával és Keller közelijével nálunk maradt az előny (29-25). A palánkok alatt kemény csatákat vívtak a fiúk a fehérvári magasemberekkel. Előbb fordítottak a vendégek, majd ugyanezt tettük mi is Szalay és Ikpe kosaraival (33-31). A 16. percben Paige hármasa után időt kért az Alba (36-31). A rövid szünet után Roberts pontjaival pillanatok alatt ledolgozta hátrányát a Fehérvár (36-36). A félidő hajrájában a vendégek voltak pontosabbak és két ponttal jártak előttünk két negyed után (41-43).
Kapkodva kezdték a második félidőt a csapatok, majd Hicks kosarával egyenlítettünk (43-43). A 23. percben Hicks ziccerével egyenlítettünk ismét, majd Paige büntetőivel vezettünk egy pillanatig, mert Philmore egalizált, Barnett hármasával pedig újra az Alba járt előrébb (49-52). A folytatásban jó védekezés is kellett ahhoz, hogy ritmusba kerüljünk és Paige kosaraival négy ponttal ellépjünk ellenfelüktől (56-52). A vendégek ritmusváltásaira nehezen tudtunk reagálni és olykor őrült rohanásba jellemezte a játékot. A negyed utolsó percébe hárompontos hátránnyal mentünk, amit Hicks büntetőivel egy pontra faragtunk, de Barnett egy utolsó másodperes hármassal dobta távolabb a vendégeket (63-67).
Hicks rázta meg magát a záró játékrész elején és fél perc alatt öt pontot tett a közösbe és megint nálunk volt az előny (68-67). Paige és újra Hick következett és 9-0-ás futással hagytuk állva az Albát (72-67). Hicks-t nem tudták tartani a vendégek és a 34. percben 76-69-re vezettünk. Nem hagyta magát az Alba és két gyors kosárral két pontra zárkózott (76-74). Mindet beletettek a fiúk és Ona Embo pontjaival hat ponttal elléptünk (82-76). A 38. percben Vojvoda kosaraival egy pontra zárkóztak a vendégek (82-81). Ikpe és Ona Embo pontjai után szinte felrobbant a csarnok, de még nem volt vége, hiszen másfél perc volt a mérkőzésből (87-81). Vendég időkérést követően Chambers szerzett közelit (87-83). Az utolsó perc sem telt el izgalom nélkül, Vojvoda kétszer is próbálkozhatott távolról, de nem sikerült kosarat szereznie, ráadásul Dickey odaütött és kipontozódott. Ona Embo értékesítette a büntetőket és ezzel megnyertük a mérkőzés, amivel bebiztosítottuk a helyünket a rájátszásban (89-83).
U20-as mérkőzésen:
Zalakerámia ZTE KK - Alba Fehérvár 96-62 (31-18, 24-16, 18-13, 23-15)
Zalakerámia ZTE KK: Makkor 12, Varga 15/9, Novák Téglás 10/3, Gyimes 10/6, Csuti 15. Csere: Takács 10/6, Tóth B. 10/3, Gerencsér 8/3, Garai 2, Ruzsics 4, Koller, Böcskei. Vezetőedző: Kis Attila.
Az Alba Fehérvár legjobb dobói: Simon 14, Horváth Z., Márton B. 12-12.
Fotó: Katona Tibor
2024. március 23. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás