- Beszélgetésünk apropója, hogy távozol Zalaegerszegről. Milyen „szájízzel” mész el, van benned némi keserűség?
- Egyáltalán nincs! Rengeteget köszönhetek Zalaegerszegnek, ennek a klubnak. Itt jártam végig a szamárlétrát, szinte minden utánpótlásedzővel dolgozhattam. Az Eötvös-ben először Fodor Csilla foglalkozott velem, majd Kovács László, Hersics László, Halász István és Kis Attila is, hogy csak a legfőbbeket említsem, akivel hosszabb ideig együtt dolgozhattunk. Mindegyiktől sokat tanultam. Zalaegerszegen léptem először pályára az NB I-ben, és természetesen itt van a családom és rengeteg barát is – ezer szállal kötődöm ide.
- Miért döntöttél a távozás melett?
- A szezon után leültünk Völgyi Péterrel, aki összességében ugyan elégedett volt a munkámmal, de elmondta őszintén azt is, hogy sok mindenben kell még javulnom, s igazából sokkal több játéklehetőségre továbbra sem számíthatok. 1-2-3-as posztokon négy magyar és két külföldi lesz előttem. 22 éves vagyok, már komoly tétmeccseken akarok játszani, az hogy a fiatalabbakkal játsszam tovább az U20-ban és csak edzésre járok – az nem motivál igazán. Egyértelműen a több játék miatt távozom.
- Miért éppen Nagykanizsa, a KKK?
- Őszintén szólva már tavaly is kerestek, akkor még nem fogadtam el az ajánlatukat. Mellettük szólt, hogy szerettem volna a közelben maradni, hisz még nem diplomáztam le a zalaegerszegi PSZF-en, egy félévem még hátra van. Kovács Nándor csapatában úgy érzem, hogy számítanak rám, lesz lehetőségem megmutatni, hogy mire vagyok képes. 3 edzés és meccs – ez lesz a heti menetrend, a tréningekre elvisznek. Nem igazán ismerem a csapatot, persze néhány játékossal -első helyen Vertetics Ádámmal- már korábban is játszottam.
- Említetted az iskolát. Hogy sikerült a tanulást és a kosárlabdát is összeegyeztetned? Sokak nem tudnak ezzel megbirkózni.
- Talán szerencsés alkat vagyok, könnyen megragadnak a dolgok. De az igazsághoz tartozik, hogy a klub is nagyon segítőkész volt, Bodrogi Csabáékkal megállapodtunk, hogy a délutáni tréningekre mindig jövök, és a délelőttire csak akkor, ha a gazdálkodás-menedzsment szakon az órarendemmel össze tudom egyeztetni. Múlt nyáron már volt egy hosszabb gyakorlatom, most a Kanizsával is megoldható lesz, hogy fél évet le tudok húzni az egerszegi OTP-ben.
- Mire emlékszel vissza szívesen a ZTE-s korszakodból?
- Nehéz kérdés… Nem azért, mintha nem lenne, épp ellenkezőleg! Az első meghatározó 14 éves koromban ért, amikor a 2 évvel idősebbekkel megnyertük az U16-os bajnokságot. Itt még csak másodhegedűs voltam, azonban a 2 évvel ezelőtt győztes U20-as bajnoknál már a kezdőben voltam rendszeresen. Közben felkerültem a felnőtt csapatba is, ahol először fél évig Dzuniccsal majd ugyanennyit Kis Attilával dolgoztam. Talán vele volt a legjobb, utána jött egy újabb szerb edző Nikola Lazics személyében, akivel az első szezon sikeres volt, ám a következő kevésbé, ekkor már élesedtek a szakvezető és játékos közti feszültségek is, bevallhatom: sokan borzasztó kevés önbizalommal léptünk pályára, talán túlságosan is korlátozva lettek a játéktéren a szerepek.
- Tudom a csapaton belül több barátod is van, a mostaniak és korábbiak közül is többekkel szinte együtt nőttetek fel. Ezért nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, hogy közülük emelj ki valakit, épp ezért a külföldiek felől érdeklődnék, kivel volt jó együtt dolgozni, kinek a személyiségére emlékszel vissza majd szívesen?
- Fontos dolog, hogy egy más országból érkező játékos mennyire tud beilleszkedni, azon túl, hogy milyen játékos, fontos a személyisége is. Ez alapján számomra talán Mark Walters volt az etalon, de nagyon jó volt a viszonya mindenkinek Louis Hinnant-tel, valamint korábban Charles Edmonson-sal is. Én rajtuk kívül Wayne Powell-t és Reggie Bassette-t is kedveltem.
- Eddigi pályafutásodból a korosztályos válogatottak sem maradtak ki…
- Így van, szerepeltem Angliában és Romániában is B csoportos korosztályos kontinensviadalon. Utóbbira emlékszem vissza legszívesebben, amikor 1000-1500 ember előtt játszhattunk a továbbjutásért és Marosvásárhelyen épp a házigazda Románia volt az ellenfelünk. Rengeteg magyar szorított nekünk, de többségben a románok voltak. Sajnos nem sikerült nyernünk és továbbjutnunk, szoros csatában maradtunk alul, de felemelő érzés volt ott látni a zászlót és magyarnak lenni!
- Augusztus 3-án kezdődik a felkészülés Nagykanizsán is. Mi az addigi menetrend, mik a célok?
- Már most elkezdtem a „mini-alapozást”: futok, dobálok, erősítek – ezek nélkül nagyon nehéz tud lenni a kezdet. Most voltam közel egy hetet Balatonon, a pihenés nagyobb részén tehát már túl vagyok. Egyelőre úgy tervezzük, hogy a napokban 1 évre írhatok majd alá, a következő évben tehát sok minden eldőlhet. Szeretném, ha komolyabb szerephez jutnék, mint Egerszegen, s fejlődni akarok abban, ami igazán rám fér: labdavezetésben, döntéshozatalban és a távoli dobásokban is. Noha utóbbiban annyira nem vagyok gyenge, de véleményem szerint a mai kosárlabdában a tripláknak különös jelentősége van. Meglátjuk mit hoz a jövő, én még nem mondtam le arról, hogy A csoportos játékos legyek, egy jól sikerült szezon után erre meg is lehet az esélyem. Akkor aztán mehetek bárhova, akár a ZTE-hez is. De akárhogy is alakuljon a sorsom, mindig szorítani fogok a ZTE-nek, és nagyon sok sikert kívánok a srácoknak!
Megosztás
