- Az alabamai Birminghamben születtem, de csak 3 éves koromig éltem ott, így mélyebb emlékeim nincsenek a helyről. Az otthonomnak Texast tekintem, azon belül is Houstonban vagyok igazán „hazai pályán”. Ott nőttem fel, s csak pár nyáron tértem vissza Birminghambe. 
- Nagy család a Tietek?
- Húúú, hatalmas a famíliánk. Elsősorban nem anyai részről, hanem apa ágán. Mindenkit nem is ismerek, vannak rokonok New York-tól Indiana-ig. Van 3 nővérem, 2 húgom és egy örökbe fogadott fiú tesóm. Az unokatestvéreket nem is tudom, talán hat? Nem, heten vannak!
- Ha szüleidet nézzük, kire ütöttél leginkább?
- Nehéz kérdés, talán mindegyikre egy kicsit. Az arcom olyan, mint a mamámé: gyerekkoromban kifejezetten kerek, kövér volt. De a járásom is hasonló, befele állnak a lábaim, csámpásan járok. Felépítésre inkább apára hasonlítok, aki ugyanúgy gyors és ruganyos volt. Ő főiskolán kosarazott, s noha magasságra kb. annyi volt, mint én (úgy 6’3), mégis centert játszott. Egyrészt az régen volt, amikor kisebbek játszották ezt a sportágat, illetve ő fizikai adottságainak köszönhetően jól megélt a magasak között.
- Volt erős szülői befolyás, hogy Te kosaras legyél?
- Igazából jött az magától. Az mondjuk már intő jel lehetett akár, hogy kosárlabdamezbe öltöztettek már a bölcsőben is… Édesanyám az amerikai foci felé terelt volna, de a kosárlabdánál kötöttem ki. 
- Gondolom, az utcai kosarazás sem maradhat ki egy amerikai játékos életéből…
- Rengeteget streetballoztunk. A beton szörnyű a testnek, az izületeknek, de akkor persze nem foglalkoztunk ezzel. Sokat tanultunk a grundon, főleg kitartásban fejlődik ott mindenki. Talán 8 éves lehettem, amikor először kosaraztam teremben, profibb körülmények között. Onnantól kezdve persze nem gyötörtem magam órák hosszat a szabadban, csak dobálni jártam a grundra.
- Követted már akkor az NBA-t idolok után kutatva?
- Igen, minden gyerek nézte a sztárokat. Gyerekkoromban Dr. J., azaz Julius Erving volt a kedvencem. Ő minden idők „egyik” legjobbja. „A” legjobb persze Jordan volt, ez nem vitatéma, de nekem Erving volt az Isten. Persze a mai játékosokban is van bőven csodálni való egy-egy képességükért, az új generáció nagy tagjai (pl.: Wade és Anthony) mellett kedvelem Garnett, J.R. Smith játékát és a nyugalom szobrát, Chancey Billups-ot is.
- Középiskola után a North Texas University-re kerültél. Hogy megy Amerikában a főiskolák kiválasztási rendszere?
- Kb. ugyanúgy, mint az NBA-ben. A megfigyelők járják az országot, figyelik a mérkőzéseket, s megkeresik a játékosokat. Én nem tudom hogyan, de engem is megtaláltak a házamban, felhívtak a saját, privát mobilomon, s meggyőztek. Hívott a jobb konferenciába tartozó és nagyobb elismertségnek örvendő Baylor, de én a North Texas-t választottam.
- Hogy telt el az a 4 év, mire emlékszel legszívesebben?
- Nagyszerű periódusa volt ez életemnek. Egészen lenyűgöző volt az ottani miliő, ezt mindenkinek ki kéne próbálnia. Négy évig együtt voltunk, együtt sírtunk, együtt nevettünk a csapattal. Kemény kötelékek, komoly kapcsolatok alakultak ki. Louis, Én, illetve gyakorlatilag az egész csapat most második éve van együtt, s jó pár vetélytársunkkal szemben ez nagy előnyt jelent. Képzeld el ugyanezt nem 2 évvel, hanem 4-gyel! De persze nem csak a kosárlabda maradt meg, hanem a partik, a lányok, a suli, aztán a lányok, meg a lányok…
- Egy ausztriai interjúdban olvastam, hogy nagyon sokat jelentett neked főiskolai edződ, Johnny Jones is.
- Így van, általa lettem jó kosaras és jó ember. Sokat köszönhetek neki, most is többször beszélgetünk, tartjuk a kapcsolatot. Most még nem érzem magamban azt, hogy valaha én is lehetek edző, hisz ehhez öregebbnek, bölcsebbnek és türelmesebbnek kellene lennem. De az embereken való segítés nagyon érdekel, s ennek a tevékenységnek nem is kell feltétlen kosárlabdához kapcsolódnia.
- Milyen lehetőségeid voltak a diploma után?
- 2007 nyarán a frankfurti játékosbörzén voltam, s több meccset is játszottam. Egyáltalán nem én voltam a legrosszabb, így vártam a menedzserek hívást. Ami azonban nem jött, az idő pedig telt, más munka után is kellett néznem.
- Felmerült, hogy nem a kosarazásból fogsz megélni, s abbahagyod azt?
- Ha a kosárlabda nem jön össze, akkor is kell pénzt keresnem, nem lehetek tétlenül otthon a mamámmal. Így a válaszom: igen, gondolkoztam azon, hogy nem kosarazom tovább. Volt egy megkeresésem a francia másodosztályból, ami nem jött össze.
- Végül Ausztriában kötöttél ki, s egy jó szezont sikerült hoznod a Klosterneuburg-gal. Miért váltottál mégis?
- Marasztaltak ugyan, az edzővel is kijöttem, de én előbbre akartam lépni. Kaptam egy ajánlatot a ZTE-től, hallottam hogy erősebb a magyar bajnokság (ami be is igazolódott) és nem éreztem a garanciát, hogy egyéni képességekben az akkori edzővel jelentősen fejlődni tudnék. Azonnal, szinte csukott szemmel aláírtam.
- Mikkel illetve kikkel találkoztál először Zalaegerszegen? Az első benyomások sokszor megmaradnak az emberben.
- Emlékszem, első (és igen hosszú) interjúmat épp neked adtam még Houstonból, valamikor az aláírásom után pár nappal. A játékosok közül Gegét (Baki Gergelyt) kerestem meg Myspace-en – ha jól emlékszem -, aki elmesélte, hogy milyen kemény alapozást végeznek. Az első edzésemre pedig jóval korábban érkeztem, ahol láttam, hogy két égi meszelő dobálgat. Tényleg hatalmasaknak tűntek. Trepi és Body (Tóth Ádám) voltak azok…
- Első évedben 3. helyen végzett a ZTE, ezzel 12 év után szerzett újra érmet a bajnokságban. Elégedett voltál?
- Örültem, de nem voltam elégedett a szerepléssel. Csak a bajnoki címmel lehet elégedett egy játékos.
- Ezért is (azaz a jobb eredmény reményében) írtál alá hosszas hezitálás után újabb egy évre a ZTE-hez?
- Sok tényező játszott közre. De az biztos, hogy először sokkal könnyebb volt aláírnom, mint a második évre.
- De a második, idei évre Te is javultál véleményem szerint, sokkal letisztultabb lett a játékod. Egyetértesz ezzel?
- Valóban jobban teljesítek, mint tavaly. Most is jó kondiban tértem vissza, de talán fejben erősödtem a legtöbbet. Sokat beszélgettem otthon NBA veteránokkal, tapasztalt kosarasokkal. Nyugodtabban, okosabban játszom, s figyelek például arra is, hogy miként táplálkozom.
- Miben fejlődhetnél még?
- Egy szóval: mindenben. Ha a tükörbe nézek, akkor boldog vagyok, de leginkább azt látom, hogy ebben és ebben is jobb lehettem volna. Soha nem lehet megelégedni, mert az a vég. Ha egyet azonban mindenképp ki kell emelni, akkor főleg az irányítói képességekben kellene javulnom.
- Ebben esetleg segítségedre lehet Louis Hinnant?
- Louis rengeteget segít, a pályán több dolgot láttat velem, a pályán kívül pedig – noha természetesen nem változtam meg gyökeresen – azért egy kicsit nyugodtabb lettem. Szomszédok vagyunk, sokat lógunk együtt, de talán még többet pihenek és vagyok egyedül. Erre ő szoktatott rá. Ezt én úgy nevezem: ME TIME (csak magamra fordított pihenőidő), ilyenkor senkihez nem beszélek, tévézek, zenét hallgatok, gyertyát gyújtok.
- Van valami speciális „rítusod” a mérkőzések előtt is?
- Általában a Bibliából szoktam olvasni. A hit szeretetét a családomból hozom, édesanyámtól ered, gyerekkorom óta olvasom a szent könyvet, s mindig találok benne nagyszerű történeteket.
- Többször említetted édesanyádat. Milyen gyakran tudsz vele beszélni?
- Nekem ő a mindenem, ő a „legjobb barátom”. Skype segítségével legalább napi kétszer beszélünk, s a témák között minden, de tényleg minden van.
- Nem tervezi, hogy esetleg meglátogat Téged itt, Magyarországon?
- Ő nem szeret repülni, én pedig nem szeretek vezetni. Márpedig ő csak azzal tud jönni, nekem pedig autóval kéne megmutatnom az országot, Budapestet, hisz Zala valószínűleg kicsi lenne neki. Azt szeretném, hogy az első európai látogatása tökéletes legyen, így könnyen lehet, hogy más országban fog majd csak később meglátogatni.
- Anyukádnak kicsi Egerszeg, Te azért „elférsz”?
- Z-Town teljesen oké. Szeretem a Studiot, Mama Afrikát, Spart, Tescot, a CBA pedig a kedvencem!
- Most csak egy udvariassági kört „futottál”, nem?!
- Komolyan mondom! Szívesebben élek itt, mint mondjuk Budapesten. Ez jóval kényelmesebb, nem olyan zsúfolt. És akkor még nem is említettem a magyar embereket! Rengeteg kedves, visszahúzódó ember van (na jó, utóbbiak nem feltétlenül a Studioban…), kedvelem ezt a típust, én is ilyenné lettem. Nagyon jó például beülni a Robinsonba, ahol nem üvöltöznek, kedvesek az emberek, s nyugodtan lehet beszélgetni.
A szurkolók pedig… Egészen megszállottak, extra motivációt adnak, értük is játszom. De hogy mondjak konkrétabbat is: itt van ez az interjú. Ilyesmi főiskola alatt sem volt, ott a szurkolókat, csapat körülöttieket nem érdekelte ilyen mértékben, hogy milyen Calvin, az ember. Ez jól esik.
- Térjünk át az idei csapatra, és a folytatásra. Mi a ZTE sikereinek a titka, és meddig tarthat ez?
- Soktényezős ez az egyenlet, de az biztos, hogy rengeteg múlik az edzőkön. Mindkettő rendkívül elhivatott, képzett és győztes mentalitású ember. Petivel például annyit elemezzük az ellenfél játékát, mint korábban soha senkivel. Aztán egészen kiváló az öltözői hangulat is. Trepi például az egyik rangidős, de ő is meghallgat engem, a fiatalabbat, és természetesen én is őt. Nincs önző, magának való játékos a csapatban. Hogy mik az esélyeink? A Szolnok lesz a nagy vetélytárs, de a végére összeállhat a Paks is. Bármi is legyen, én természetesen bajnok szeretnék lenni!
… a tetoválásokrólSokan kértek, hogy feltétlenül kérdezzek erre rá nálad. Mit jelentenek neked ezek a testrajzok? Ez művészet?
Természetesen művészet! Ez nekem nem kérdés. Mindegyiknek van valami története, valami jelentése. Az oldalamon a Bibliából van egy hosszabb idézet. A lábszáramon a „kiválasztott” szó, a hasamon egy pók. Na jó, ez utóbbinak nincs különösebb üzenete, ez a lányoknak van…
De például pár hetes a legújabb tetoválásom, aminek alapját egy szurkolótól kapott rajz jelentette.
Emlékszem az elsőre is, úgy 17 éves lehettem, s hetekig takargattam. Anyukám aztán elfogadta, hisz a nővéremnek is volt, így folyamatosan jött később a többi is.
… a zenéről
Nagyon sokat jelent számomra. A screw műfaj otthonomból, Houstonból ered, úttörője Robert David volt a ’90-es évek elején. Ez egy lassabb, hip-hop alapú „kevert” zene, melyhez hasonló mixtape-et épp most készítek egy számítógépes DJ-szoftverrel. Első sorban persze magamnak, de a ZTE honlapjának segítségével talán az érdeklődőket is beavathatjuk, ha lesz olyan!
… a zsákolóbajnok
Március 14-én, Budapesten rendezték meg a 20. All-Star gálát, ahol a ZTE 10 játékost és edzőt delegált. Az egerszegi trénerek által dirigált légiós válogatott és a mérkőzés legjobbja Calvin Watson lett, 29 pontjába szép zsákolások, triplák fértek bele. Szintén Watson lett a zsákolóbajnok is, koreográfiái osztatlan sikert arattak, a fotó éppen a győztes produkciót örökítette meg.
Megjelent a ZICCER-ben, 2010. márciusában. A beszélgetés január végén készült.
Zalakerámia-ZTE KK; Dallos Ádám
Megosztás
