Mint korábban arról lapunk már beszámolt, Ryan DeMichael személyében a Zalakerámia ZTE KK megtalálta jelöltjét az erőcsatár posztjára. A 31 éves 205 centiméteres játékos szeptember elején csatlakozik társaihoz, és ha a rendelkezésére álló idő alatt beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor a szezon végéig a csapatot erősítheti.
Ryan jelenleg még Németországban tartózkodik, ám az Internet jóvoltából sikerült utolérni, s készséggel válaszolt kérdéseimre.
-Gondolom nem csak magyar, de amerikai fülnek is kicsit szokatlan, egészen más hangzású a vezetékneved. Az ős-amerikai ritka, mint a fehér holló, talán már nem is létezik ilyen, gondolom Te, illetve a családod sem az.
- Valóban nem. A dédapám Dél-Olaszországból jött. Pontosan nem is tudom honnan, az első hivatalos feljegyzések róla Ohio-ban akkor készültek, amikor már az 50-es éveiben volt, tehát életének fél évszázadáról nincs is információ. A vezetéknevét DeMichelle-nek írta, ám az USA-ban akit nem Smith-nek vagy Jones-nak hívnak, annak nem tudják leírni és kiejteni a nevét rendesen. Mivel mindenki Michael-nek hívta, így átváltoztatta nevét DeMichael-re. Anyai ágon német gyökereim vannak, dédmamám Neustadt am Weinstraße-ból származik, s ugyan francia volt, de a férje német. Egyébként hogy még bonyolultabb legyen a nevem körüli mizéria, a németek kosaras karreirem során rendszerint egy szóközzel, De Michael-nek írták nevemet – fene’ tudja, hogy miért…
- És akkor mi hogyan szólíthatunk? „De Májkül”-nek, mint mondjuk Jordant; vagy „De Miháel”-nek, mint például Schumachert?
- Attól függ, hogy a német, vagy az angol szimpatikusabb. :-) Egyébként ahogyan jól esik nektek! Én leginkább a „májkül”-t kedvelem, de tényleg mindegy, csak ne legyek franciásan Michel („misel”), ami számomra női névként hat.
- Korábban említetted a családodat. Sportoltak ők is profi szinten, vagy csak „megfertőztek” a játék szeretetével?
- Mindegyikük sportolt, de nem olyan komolyan. Apukám Ohio azon részén élt, ahol az amerikai futball, a rögbi volt az első számú sportág, így abba az irányba terelt. Így nekem is az volt az álmom, hogy profi rögbi játékos legyek, csupán hobbiból kosarazgattam. Aztán középiskola után megváltozott minden.
- A Tennessee Martin-hoz kerültél, s stabil csapattag, meghatározó ember lettél. Milyen volt ott kosarasnak lenni?
- Nagyszerű érzés. Noha a Unviersity of Tennesse Martin (UTM) nem olyan fényűző és grandiózus iskola diákok ezreivel és hatalmas lelátókkal, de az NCAA legmagasabb
osztályában játszottunk olyanok ellen, mint az Ohio State vagy a Kentucky. Ennek ellenére – tudtommal - rajtam kívül csak az utánam 5 évvel végző Jared Newson (később Bamberg, Németország) maradt a hivatásszerű kosárlabdánál.
- Első profi szerződésedet Európában, Finnországban kaptad. Milyen volt távol a hazádtól élni?
- Finnország jó volt … 2 hétig … aztán jött a tél, semmi napsütés, állandó hó. Ráadásul mindezt az ország „melegebb”, déli részén. Lappföld környékén lett volna igazán borzasztó. Az elején elég zárkózott is voltam, minden hiányzott Amerikából. Aztán mégsem tértem vissza - terveimmel ellentétben - a hazámba, hanem Németországba igazoltam, ahol minden megváltozott. Találkoztam a román Bogdan Suciu-val, aki segített a német nyelv tanulásában is, de leginkább a beilleszkedésbe, hisz ő is anno hasonló cipőbe járt, mint én. Nagyon hálás vagyok ezekért, rengeteget köszönhetek neki, a legjobb barátom lett.
- Pár német idény után Luxemburgba kerültél. Noha ott a legjobb középjátékos lettél a bajnokságban, nem volt mégis visszalépés?
- Ami a kosárlabdát illeti, nos, az némileg visszalépésnek mondható. De amit az ott élőktől, a kultúrából tanultam, az nagyon hasznos volt, és most sem tennék másképpen, azaz nem bántam meg azt a két évet. Egyébként a csapatunk erős volt, simán játszhattunk volna a Bundesligában is. Megvertünk két német élcsapatot a Triert és a Giessent, valamint egy holland együttest is.
- Közben visszatértél Németországba, s úgy tűnt otthonra lelsz hosszú távon is.
- Igen, jó csapatokba kerültem, ahol ment is a játék. Szerencsére a sérülések is elkerültek, csupán egyszer volt a jobb kezemen egy spirális törés, kétszer akadtam bele a gyűrűbe, miközben túl hevesen próbáltam blokkolni egy dobást. :-) De ez sem volt súlyos, 2 hét alatt a téli szünetben felgyógyultam.
- Úgy hallottam más is közre játszott, hogy tényleg otthon érezd magad Németországban…
- Megismerkedtem egy lánnyal, akivel össze is házasodtunk. Három évig tartott a kapcsolat, míg elváltunk. Rossz körülmények között ért véget, nem tett jót, hogy egy évben 8-10 hónapig nem láttuk egymást. Megismerkedésünkkor én 25, ő 23 éves volt. Éretlenek és fiatalok voltunk a házassághoz. Egyébként nem gond megosztani ezt veled, nyitott vagyok ezzel kapcsolatban, ez is életem része volt.
- Németországi karriered sikersztori volt, de ha már a „feketelevesben evezünk”, akkor térjünk ki arra is, hogy miért játszottál legutolsó szezonodban csak 25 mérkőzést?
- Jól éreztem magamat Tübingenben, tetszett a város és a klub is, az edzővel sem volt konfliktusom. Egyszer egy meccsen azonban az edzőnk meglehetősen tiszteletlen hangnemben beszélt velem és egy társammal. Én ez ellen felszóltaltam és próbáltam megvédeni mindkettőnket. A klub azonban az edző mellett állt ki, példát akartak statuálni, s nem játszattak, eltiltottak a pályára lépéstől. Az idő majd eldönti, hogy jól cselekedtek-e, ettől függetlenül ez a múlt, nekem tovább kell lépnem, az én jó hírnevem ettől még nem sérült a németeknél.
- A napokban elfogadtad a ZTE ajánlatát. Tudtál valamit korábban Magyarországról, vagy a városról, ahova érkezel?
- Még soha nem jártam az országotokban. Őszintén szólva sokat nem tudtam, annyit igen, hogy a Balaton nagyszerű üdülőhely. Interneten természetesen rákerestem Zalaegerszegre, de semmi különöset nem találtam.
- Mivel telnek a napjaid addig, míg Egerszegre nem érkezel? Edzésben vagy most is?
- Németországban vagyok, s ami a kosárlabdát illeti, elég nehéz ilyenkor edzésben maradni. Itt nem úgy van, mint az USA-ban, hogy bármikor találsz egy szabad tornatermet. Ezért fizikálisan tartom magam karban: minden nap futok és súlyzózom. Tehát kondícionálisan rendben leszek, csupán egy hét kell érkezésem után, hogy visszanyerjem a játékomat és a dobóformámat.
- Véget ért az olimpia, s ezen belül a kosárlabda torna küzdelmei is. Kihagyhatatlan kérdés - egy gyakorló amerikai kosarasnál nincs autentikusabb forrás arra, hogy értékelje a Dream Team utódok szereplését.
- Igyekeztem nézni a mérkőzéseket, s igazán boldog vagyok a Team USA szereplésével kapcsolatban. Végre jó csapat volt, noha játékban még mindig nem a legjobbat teljesítettük. De ami a legfontosabb: öröm volt látni, hogy a fiúk valóban odateszik magukat, hajtanak, érdekli őket ez a világesemény. Tudom, hogy egy NBA szezon hosszú és nehéz, de aranyat nyerni a hazádnak, vagy egyáltalán csak ott lenni hatalmas dolog, hálásnak kell lenni ezért. Én legalábbis az lennék. Csapatként, együtt játszottak, s megmutatták, hogy valóban milyen erős az NBA. Persze „Dream Team” csak egyszer volt a történelemben.
- Mik az elvárásaid a következő szezonnal kapcsolatban? Mit tudsz ígérni a ZTE szurkolóinak?
- Szeretném, ha mindenki örömét lelné a játékban. Én mindig győzni akarok, és szeretném ha visszanézve, csapatként közösen azt mondhatnánk: a legtöbbet hoztuk ki magunkból, hogy a kitűzött célt elérjük. Minden meccsen a végsőkig harcolva egymásért és a győzelembe vetett hittel fogok/fogunk kosárlabdázni.
- Úgy legyen! Köszönöm a beszélgetést, viszlát’ Zalaegerszegen!
--- a következő kép betöltése hosszabb időt is igénybe vehet! ---
BEST OF RYAN DEMICHAEL - Youtube
Képek forrása: Patrik Stollarz, gettyimages, illetve Ryan személyes képei. Ezúton szeretném megköszönni Ryan DeMichael szíves közreműködését. Ez a riport nem jött volna létre, ha nincs a Facebook.
Megosztás
